Régió: Alpokalja, Nyugat-Magyarország
A kaland időpontja: 2011. augusztus 27.
Kaland az egész családnak! Ha szeretnél egy vidámsággal és kalandokkal teli napot, kellemes, erdős környezetben, rengeteg erőt és bátorságot
próbára tevő feladattal, akkor bizony itt a helyed! A Holdfényliget, az Alpokalja kalandparkja Téged vár! A Gyöngyösfalu határában fekvő kalandpark az első
perctől fogva ébren tartja majd a lelkesedésünket. A 87-es főúton a faluba beérve nem kell sokat keresnünk a kiírást, a park szépen ki lesz táblázva. Én még sosem jártam
ezen a környéken, így kicsit meglepődve tapasztaltam, hogy egy településre ennyiszer lehet bemenni - és ugyanennyiszer kimenni :) Kis kanyargás után egy köves útra
fordulunk, majd a településről kiérve már fel-feltűnnek a Liget fái. Az út jobb oldalán lesz a parkoló, innen pár méternyire feljebb bújik meg egy kis faházikó oldalában
a Liget bejárata.
Kikövezett út vezet minket egyre beljebb, balra feltűnik egy játszótér, telis-tele gyerkőcökkel: mindenféle izgalmas mászóka, hinta és bújócskára alkalmas formák várják
a betérőket. Az út jobb oldalán a Liget kis tava csillog a reggeli napsütésben, az út végében pedig az Infopont épülete vár minket. A kolléganő kedvesen útbaigazít minket,
merre találjuk a kalandparkot. Kicsit vissza az úton, a játszótér mellett kell jobbra fordulnunk, és pár percnyi sétára a fák között már felbukkan a kalandpark "recepciója".
A kis faházikóban túlesünk a kötelező formaságokon: egyrészt ki kell töltenünk egy papírt, hogy saját felelősségünkre veszünk részt a kalandban, másrészt itt kapjuk meg a
beülőket és a sisakokat. A srácok segítenek felvenni a felszerelést: a beülőt kibogozzuk, már látszik a helye az egyik lábnak, igen, ide jön majd a másik... érdemes kényelmesen
eligazgatni a beülőt, mert a csigás csúszásoknál igen kellemetlen, ha az ember beleugrik és fáj! A sisak viccesen áll a fejünkön, miután meghúztuk, de én ezen már
rég túltettem magam :)
Annak sincs oka a félelemre, aki még sosem járt korábban kalandparkban, mert először egy "oktatást" kapunk, ahol részletesen elmagyarázzák, mit és hogyan kell használni,
mire kell figyelni és mik azok a szabálytalanságok, amiért ejnye-bejnye jár. A kis házikó mellett van másfél méteres magasságban kialakított gyakorló pálya, itt először
megnézhetjük, hogyan is kell használni a felszerelést. A legfontosabb pontok, amire ügyelnünk kell:
a pályákon többféle drótkötél is van, vannak olyanok, amelyeken haladunk vagy amikbe lépünk, és vannak olyanok, amikhez biztosítanunk kell magunkat. A piros
jelzéssel ellátott drótba mindig biztosítani kell (ide akasztjuk a karabinereket), a zöld jelzéssel ellátott drótba a csigát akasztjuk.
azért van két karabinerünk, hogy az egyik karabiner átakasztása közben is a másik karabiner biztosítson minket. TILOS mindkét karabinert egyszerre kiakasztani!
ha olyan játékon megyünk, amely mellett két drót is pirossal van megjelölve, akkor az egyik karabinert az egyik drótra, a másikat a másik drótra akasztjuk. Ha
csak egy piros jelzésű drótot látunk, akkor mindkét karabinert ugyanabba a drótba kell akasztani. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy a két karabinert ellentétes irányban
akasszuk fel (így nem tudjuk véletlenül sem egyszerre kinyitni mindkét karabinert).
a fákra kiépített teraszokon egyszerre maximum két személy tartózkódhat, a fák közötti játékokon pedig egy!
Ha már mindent tudunk, akkor ezt gyakorolnunk is kell, mindenkinek végig kell mennie a gyakorló pályán, mielőtt elindulhat. A 90 állás között
kiépített mintegy 1200 méter hosszú drótkötélpályán összesen 5 pálya teljesíthető. Ezek közül kettő, a sárga (Katica pálya) és a zöld, gyerekek számára is járható, míg a
kék, a piros és a fekete pálya már a felnőtteknek lett kialakítva. Mi úgy döntöttünk, hogy sorban járjuk végig a pályákat, így meg is kerestük az induló kék pályát. A kezdő
állomás a gyakorló pálya szomszédságában van. A 18 akadályból álló pálya 3-5 méteres magasságban szerelt, így rögtön egy létrás mászással kezdjük. Az első feladatok nem
nehezek: drótkötelekre erősített keresztfákon lépegetve kell eljutni a következő állomásig, egyszál dróton kell végigegyensúlyozni (a biztosító drótkoba tudunk kapaszkodni),
majd máris jön egy izgalmas játék: a csúszás. Ilyenkor a csigánkat kell felerősíteni a drótra, majd nagy levegő után elrugaszkodunk az állomásról, bele a levegőbe - no meg
a beülőbe, és már csúszunk is lefelé! Igazán szabad érzés a fák között a magasban csak úgy suhanni! Érdemes a szakasz vége felé figyelni, mert egyrészt nagyot puffanhatunk a
fa oldalára erősített zsákon, másrészt ha nem kapjuk el az állomást, akkor a csiga bizony visszacsúszik - és vele együtt mi is. Ha megálltunk, akkor nekünk kell kézzel
visszahúznunk magunkat :) No, elég is a pihenésből, a következő pályák a csúszásnál kicsit trükkösebbek: olyan dróthídon kell átkelnünk, ahol a lépéseket U alakban hajlított
drótok adják, de mikor rálépünk, akkor ezek bizony fel s alá kilengenek; vagy olyan hurkos drótok lógnak előttünk, hogy a hurkokba kell lépnünk, de természetesen ezek a
hurkok is mozgékonyak; majd következnek a vízszintesen lerakott, végüknél összefogott fa lépések. S a ráadás a pálya végén következik: a magasból dupla csúszdával érünk
vissza a földre. A kék pálya kényelmes tempóban, a játékokat kiélvezve és nem rohanva kb. 45 perc.
A következő próbatétel, a piros pálya, már 23 állomásból áll, és 4-6 méteres magasságban van kiépítve. Ennek megfelelően az első "akadály" itt is egy létra, de most
már magasabbra visz minket, mint az előbb. Kezdésnek itt is a vasúti talpfákhoz hasonlóan a drótra erősített fa lépéseken kell haladnunk, majd jön egy érdekes próba: a
két szomszédos fa elég közel van egymáshoz, de azért nem olyan egyszerű átlépni. Elvileg itt egy lendületes, nagyobb lépésre van szükség, de a gyakorlati megoldások
sokrétűek: van, aki beleük a beülőjébe és áthúzza magát, van, aki bátorságot vesz, ugrik és átlép és van, aki megpróbál átlépni. Én is ezzel próbálkozom: kiaraszolok
a terasz szélére, már épp csak a lábujjam hegye fogja a deszkát, és közben igyekszem nem lemenni teljes spárgába... de szép lassan közelít a másik lábam a szomszédos
teraszhoz... és... megvan! Átléptem! No igen, de ezzel még nincs vége, ugyanis most még fel kell kelnem a spárgából! Megfogom a drótot és felhúzom magam az állomásra.
Sikerült!!! :) De ha már húzódzkodás: csigát fel a drótra, beleülni és már húzhatjuk is magunkat. Lógunk a dróton, mint majom a fán :) Nincs mese, először könnyen haladunk,
hiszen a drót benyúlása miatt lefelé megyünk, de aztán félúttól kezdve már felfelé kell húznunk magunkat! Nem látom, mennyi van még hátra, csak a többiek bíztatnak, hogy
már nem sok van vissza. Egyszer csak meredekebbé válik a drót, és valóban, meglátom a teraszt. Elkapom a biztosító drótot, hogy ne csússzak vissza, behúzom magam és
felállok. Megjöttem :) A következő szakasz egy kifüggesztett falmászó tábla: a táblán hagyományos falmászó lépések és fogások, ezeken kell átlépkednünk - áthúznunk
magunkat. Egyik-másik lépés nagyobbacska, mások kisebbek, épp csak elfér rajtuk a lábam. A fogások viszont szép nagyok és mélyek, nyugodtan rájuk bízhatjuk magunkat. Ha
begyakoroltuk a fogásokat, akkor jöhet a következő játék: X alakban vannak farudak felakasztva, az aljuknál és a tetejüknél fogva vannak rögzítve, a drót pedig
cikk-cakkban halad. Nekünk is így kell egyensúlyoznunk a rudak között: ha elértünk egy cikkhez vagy egy cakkhoz, akkor meg kellett fordulni a dróton, átbújni a rúd
túloldalára és folytathattuk utunkat, majd nem sokkal később ugyanez volt a feladat, csak a másik irányba. És ha már rudak: ezek a rudak rögzítve lehetnek vízszintesen
is, ilyenkor viszont előre-hátra mozognak, ezért ügyesen kell rájuk lépni. Jöhetnek a hurkos drótok, ilyen volt az előző pályán is, így már régi ismerősként megyünk
végig rajtuk. A következő játék viszont érdekes: fa rönkök vannak a drótra rögzítve, amelyeknek a tetején kell végigmenni. Igen ám, de ha rálépünk egy rönk tetejére,
akkor az kibillenhet oldalra. Vagy mégsem? Többnyire kibillent... ha ezen a játékon is túljutunk, akkor már látjuk a kisvonat állomását, innen már csak pár csúszás, és
lent is vagyunk a földön. A piros pálya kényelmes ütemben kb. 1 óra alatt teljesíthető. A két pálya egymás után már kellemesen megizzasztja az embert, így felkeressük a
Peron Cafét, és egy bambi mellett elmélkedünk az átélt kalandokon. Közben mindenfelé gyerkőcök és családok másznak, szaladgálnak, a gyerekpályákon már néhány éves lurkók
másznak! No igen, nem lehet elég korán elkezdeni!
Sajnálkozásra azonban semmi ok, hiszen előttünk is állnak még - nem is akármilyen - kalandok! A fekete pálya a gyakorló pályától jobbra, a park szélében kezdődik. A 19
akadályt felvonultató, 5-9 méteres magasságban kiépített pálya már csak felnőttek számára javasolt, nem feltétlen csak a magasság miatt. Az első fánál majd' kitekerem a
nyakam, mire meglátom az első teraszt. Jó magasan van! A létra hozzá is sokáig tart, hiszen minden foknál át kell akasztani a karabinert. Az első játék felfüggesztett fa
rudakból áll, ezeken kell átlépkedni a szomszédos fára. Ha átértünk, érdemes kinézni a fák közül, szép kilátás nyílik a vidékre, a távolban még falvakat is látunk. No de
ne szaladjon a tekintetünk ennyire előre, mert rögtön itt a következő "akadály": kötéltáncosok/kötéltáncosnők leszünk. Bizony egy szál dróton kell átsétálnunk, mint a
táncosoknak, de azért nem vagyunk teljesen magunkra hagyva: egy óriási bambuszrudat húzhatunk magunkhoz, amibe szépen lehet kapaszkodni. Menet közben azon gondolkodom,
hogy hiába minden látszat, a fizika csak úgy van, ahogy annak idején magyarázták... szinte alig kerül erőfeszítésbe, hogy ezzel a hosszú bambusszal egyensúlyozzak a dróton!
A földről sokkal nehezebbnek tűnt.. És nicsak, át is értem! De nincs idő a fizikán elmélkedni, mert jön a legesleghosszabb csúszááááás... :) Nem is látszik
a másik vége a drótnak, így kiabálni kell, mehetek-e. Igen - jött a válasz, úgyhogy csiga beszerel, és usgyi - elugrottam a teraszról, bele a kantárba és már csúszom is!
Mivel magasról indultunk, így kicsit lefelé tart a drót, vagyis egyre gyorsabban és gyorsabban száguldok! Kicsit megpördülök, kikerülöm a belógó faágat, és ekkor már látom
a következő teraszt. Na jó, de sebesen csúszom a fa felé... sebaj, lesz majd egy jó kis koppanás, és csak elkapom valahogy a fix drótot. Felkészülni... és... a csattanás
megvolt, hallottam és éreztem is, majd nyúlok a drót felé, megmarkolom, visszaránt a csiga, de még a teraszon vagyok! Megjöttem! :) Egy könnyed lépcsőzés után újabb
érdekesség vár minket: a dróton egy szánkót (!) veszek észre. Ejha, ez ám a móka! Leülünk a teraszra, magunkhoz húzzuk a szánkót, ráülünk, ellökjük magunkat és irány be a
fák közé! Furi, de nagyon jó érzés úgy menni a szánkón, hogy igazából nincs mibe kapaszkodni, csak a velünk mozgó szánkóba. Kinek juthatott ez eszébe? :) A szánkópálya
után jön az egész fekete pálya legnehezebb játéka: vagy 12 fa van felfűzve drótokra, de úgy, hogy a drót átmegy a fatuskó közepén, és alulról fogja a tuskókat. Vagyis, csak
akkor lehet őket lépésnek használni, ha egyszerre lépünk rá mindkét oldalára, különben kifordul a drót mentén... no lássuk. A helybéliek elárulják a trükköt: ha elég magas
vagy, érdemes a felső vízszintes drótba kapaszkodni, mert azon meg tudja magát tartani az ember kézből, míg ha ugyanezt a függőleges drótokba kapaszkodva kell megtenni...
mindenesetre elég sok karerőt igényel, mire az ember végigmegy, ugyanis a tuskók valóban hamar kifordulnak, megpihenni rajtuk csak úgy lehet, ha közben az ember kapaszkodik
rendesen. Hiába szedem a lábam, a tuskókból még mindig rengeteg van vissza, a közepén megpihenek, de érzem, hogy egyre gyorsabban fogy az erő a karjaimból. Indulni kell,
nehogy teljesen elfogyjon! A végén csalok egy picit és kettesével veszem a tuskókat, de így is örülök, mikor átérek: a kezeim alig érzem :) Innentől már könnyebbek a
játékok: van egy, a korábbihoz hasonló hatalmas átlépés, csak most magasabban; újabb "hidak" mindenféle mozgó és fix fa lépésekkel (van olyan fahíd, amelyik fel/le mozog);
van, ahol egy vállfa segít az egyensúlyozásban és van ahol demizsonos hordókat kell kerülgetni. A pálya vége jó nagy csúszásokból áll, oda-vissza robogunk, így hamar
leküzdjük a magasságot és már vissza is érünk a földre. Kiakasztunk, és fáradtan, de örömteli vigyorral az arcunkon nézzük a többieket, ahogy suhannak a fák között.
Egyszer minden jónak vége szakad, így a mi időnk is lejárt, de a park látványosságainak még korán sincs vége! Ha valaki családostul látogat el a parkba, akkor a
kötélpályán kívül még rengeteg attrakció várja: a büfétől indul az erdei kisvonat, a park felső részén van a Száguldó Denevér pálya, ahol jó magasról lehet lesuhanni,
de láttunk Indián Tábort is az erdőben. Aki sütögetni szeretne, több tűzrakó hely várja a szakácsokat, kis padokkal, asztalokkal, bográcshellyel. Amíg az ebéd fő, a
gyerekek elüthetik az időt a játszótéren, a tó melletti mezítlábas ösvényen (a pályán mezítláb kell végigmenni, a terep pedig változó: mindenféle kőzetek, fű, fa és víz
teszi próbára a bátrak talpát) vagy éppen egy átlátszó labdában foroghatnak a vízen. S ha mindez nem tölti ki ebédig az időt, akkor lehet még itt íjászkodni, quadozni vagy
épp falat mászni, ami jó gyakorlás lehet egy komolyabb klettersteig élmény előtt. Végül, de korántsem utolsó sorban, a kicsik is biztonságosan megismerhetik a magasság
szépségeit, ha megpróbálnak ládatornyot építeni. Kicsik és nagyok egyaránt találnak maguknak remek szórakozási lehetőségeket a ligetben!
Ha valakit esetleg nem sikerült volna meggyőznöm, akkor feltétlen látogassátok meg a Holdfényliget honlapját a holdfenyliget.hu
címen!