Góré túraoldala - Béke-barlang
 
201754.80.209.254#2017#10#20#16#16

Magyarország
 
Magashegyi túrák
 
Via ferrata
 
Vizi extrém sportok
 
 

Béke-barlang
Régió: Aggteleki-karszt, Aggtelek - Jósvafő
Táv: 150 kanyar
Idő: 3 - 4 óra (erőnléttől függően)
A túra időpontja: 2010. április 10. és július 10.

A Béke-barlang Magyarország egyetlen állandóan aktív patakos barlangja, ami azt jelenti, hogy a 7183 méter hosszú barlangban állandóan folyik a víz. Aki arra merészkedik, hogy felfedezze ezt a barlangot, bizony fel kell készülnie, hogy vizes lesz. A barlangban a víz hőmérséklete nem több 6-8 foknál (!), és a barlangászok nem neoprén ruházatban másznak. Bizony, a jéghideg víz egy az egyben éri testünket, a réteges öltözködés pedig csak ideig-óráig véd minket a hidegtől. Viszont aki mindezt felvállalja, cserébe egy mesebeli világba jut el, ahol az embernek a lélegzete is elakad, mert hihetetlen természeti csodákat láthat!

A Béke-barlang megközelítése trükkös, ugyanis az Aggtelek és Jósvafő közötti főút mellett egyszercsak lesz egy imahely, itt tudjuk elhagyni az autókat. Innen a sárga jelzést követve egy kb. 20 perces gyaloglás után jutunk el a barlang Mesterséges-bejáratához. A vezetett túrák ezen a bejáraton át indulnak. Többszáz lépcsőn leballagva érjük el magát a barlangot, ahol kétfelé indulhatunk: balra egy kisebb ág csalogat minket, ami ottjártunkkor elég hamar komoly akadályt jelentett: olyan magas volt a vízállás, hogy mindenképp úszni kellett volna, a továbbjutás pedig bizonytalan volt, így inkább visszafordultunk. A falakon látni lehetett, hogy a tavaszi esőzések nyomán milyen magasan állt a víz szintje. Sok helyen friss leomlások nyomai is láthatóak voltak: nem semmi pusztítást vitt véghez itt a víz. Egy-egy védett helyen megbúvó cseppkő azért túlélte a megpróbáltatásokat, de bánatra semmi ok, hiszen visszatértünk a bejárathoz és megyünk tovább a 4350 méter hosszú Fő-ághoz. Először semmi különös nincs a terepben, csak mennünk kell. Hamarosan azonban meghalljuk a vízre oly jellemző morajlást, majd meg is pillantjuk a járat alján a vizet: innentől kezdve folyamatosan vízben járunk! Az aktív patak hol elbújik, hol teljes szélességében kitölti a járatot. Hamarosan elérjük a Nagy-tufagátat. A Béke-barlang az Aggteleki-karsztban található, ami egy hatalmas mészkőhegység. A víz oldja a mészkövet, és évmilliók alatt nagyobb üregeket, komoly barlangokat váj a hegységbe, miközben különféle képződményeket is létrehoz. A mésztufagát úgy keletkezik, hogy a gyorsan folyó vízből a benne lévő szén-dioxid egy része távozik, és így a vízből mész csapódik ki. Emiatt szép lassan egy a víz folyásirányára merőleges mészgát kezd el épülni. Minél magasabb a gát, annál nehezebben bukik át rajta a víz, ezért a gát belső oldalán fodrozódik a víz. A mészkiválás intenzitásától és az eltelt időtől függően akár méteres magasságú mésztufagátak is kialakulhatnak. A Nagy-tufagát területén egymás után több mésztufagát is található, ezek duzzasztják vissza/fel a patak vizét. A képződmény védelme érdekében "vashídon" lépdelünk, nem magán a gáton. A víz sok helyen apró, de annál mélyebb tóvá duzzad a gát belső oldalánál, míg máshol lassan fodrozódva folyik le a gát íves, külső oldalán. Gyönyörű látvány, ahol a barlangász lámpa fényében csillognak a fodrok!

Még túl sem vagyunk az első csodán, mikoris elérjük azt a szakaszt, ahol már mindenképp vízben kell járnunk. A vízben járásról két dolgot kell tudnunk: az egyik, hogy a víz nagyon hideg, mikor először folyik a gumicsizmánkba. Ugyanakkor a lábunk melege fel is melegíti a csizmába bejutó vizet! Ezt kihasználva vagyunk képesek akár órákig is ellenni lent a barlangban. Természetesen ügyesen kell mozognunk, mert ha állandóan új víz folyik a csizmánkba, akkor egy idő után a lábunk már nem képes felmelegíteni a sok hideg vizet, és elkezdünk fázni. A másik fontos dolog, hogy aki elöl megy, ő egy tiszta, nem felkavart patakmederben lépked. De akik utána jönnek, ők már semmit nem látnak a felkevert agyagos vízben. Ezért fontos, hogy aki elöl megy, figyeljen oda és vegyen észre minden akadályt, jelezze ezt az őt követőknek. Akik hátul mennek, oda lépnek, ahova az első is lépett. Ezért a csapatot vezetőnek különös felelőssége van! Ebbe azért hamar bele lehet jönni, én nagyon élveztem elöl menni: előttem a teljes sötétség, csak annyit látok, amennyit a lámpám fénye bevilágít, viszont a fényben elém tárul minden: az összes kő, akadály, a csillogó tiszta víz, minden. Fantasztikus érzés itt lenni és így járni a barlangban!

Időről-időre megállunk, mert olyan cseppkőveket látok magam körül, amit talán még életemben soha. A falakról és a mennyezetről nálam négyszer-ötször nagyobb, olykor több tíz méteres cseppkövek lógnak le, ők a függő cseppkövek vagy sztalaktitok. Vannak köztük kisebbekk is, de a többség vastagabb, mint a karom! A legtöbbjük csillogó fehér színű, végükön a vízcsepp - ezekről tudjuk, hogy élnek, fejlődnek és 100 év múlva valamivel nagyobbak lesznek. Sok közülük már nem él, ezek a cseppkövek pirosasak, felületük matt, nem fénylenek és víz sem folyik rajtuk. Ennek ellenére, akár a barlang egész oldalfalát beborítják. Hihetetlen, amikor két tőlem nagyobb cseppkő között bújunk át, de szigorúan oldalazva, mert keresztben nem férnénk el... gondoljatok bele, hány embernek adatik meg, hogy cseppkőoszlopok között bújjon át? Az oszlopos cseppkövek között megbújnak fiatalabb társaik is, ők a szalmacseppkövek. Legkönnyebben úgy lehet őket felismerni, hogy nagyon vékonyak (mint egy hurkapálcika), fehér színűek és sokszor átlátszóak. Alulról belenézve olyanok, mint egy szívószál. A Béke-barlangban több helyen is találkozhatunk velük: a járatba benyúló sziklamennyezetről százával lógnak le, fehér pálcikaerdőt alkotva. És mindez alig pár centivel a fejünk felett! Épp ezért állandóan figyelnünk kell, nehogy cseppkőbe botoljunk. A következő kanyarban egy hatalmas sztalagmit, vagyis egy állócseppkő fogad minket: a barlang tetejéről lecsöpögő víz hozta létre ezt a másfél méteres strázsát. Óvatosan kikerüljük, és ahogy haladunk előre, egyre mélyül a víz is: már-már a gumicsizmám száráig ér. Most még megúszom, de pár kanyarral később elvétem a csapást és bizony mélyebb részre lépek... huuuuuuhhhhhhh... most már tudom, milyen érzés, amikor a pár fokos víz befolyik a csizmába. Először természetes módon tiltakozni és sikoltozni szeretnék, de ezt nem lehet, hiszen én akartam ide jönni... de a víz akkor is hideg! :) A lábam hamar megszokja a hideget, és már melegedik is az a víz. Innentől kezdve az ember bátrabb lesz, hiszen már úgyis eláztam, tehát mindegy is, ha még ér egy kis víz. Bandukolunk a patak medrében, amikor is vezetőnk egy igen érdekes képződményre hívja fel a figyelmünket: ez a heliktit. Ő egy olyan cseppkő, ami ellentmondani látszik a gravitációnak, oldalirányban vagy egyenesen felfelé (!) nő! Kialakulásukról többféle elmélet is létezik, jelenleg nem tudjuk, hogyan alakulnak ki. Ezek a kis pálcika formájú cseppkövek nagyon mókásan néznek ki, hiszen a sok függőleges cseppkő között ők össze-vissza, mindenféle irányban, akár ferdén is képesek nőni!

A Béke-barlang nem kifejezetten technikás barlang, mivel a Fő-ág csak előre vezet és csak kisebb mászások vannak benne, így technikai értelemben könnyen lehet mozogni a barlangban. A nehézséget a víz jelenti. Helyenként fel kell másznunk, a mi a vizes anyagban óvatosságra int. A csúszos falak azonban lehetőséget adnak a csúszdázásra: próbáltátok már, milyen érzés a cseppkövek között, egyfenéken lecsúszni, majd a végén a barlangi patakban csobbanni? Van egy fajta hangulata, az biztos! A 120-ik kanyar közelében (a jósvafői kijáratig, ami csak kintről nyitható, kb. 350 - 400 számozott kanyar van) már igen magas a vízállás, sokszor derékig gázolunk a patakban. Előttünk egy mésztufagát, ami már a teljes meder szélességében húzódik és közel egy méter magas. Vezetőnk épp meséli, mit is kell tennünk: nincs mese, le kell ülni a gát tetejére, lecsúszni rajta és úszni a másik oldalon. Minél többet vacakolunk, annál jobban elázunk, hiszen a víz az folyik - bele a ruhánkba is. Elindulnak az előttem lévők, nagy sikolyok és kiáltások, ahogy beleülnek a vízbe, majd a gát alján mindenki eszeveszetten teper, hogy minél előbb kijusson! :) Én is megpróbálom, leülök a gáton, aha, jön a hideg víz, lecsúsztam, wow, tényleg a mellemig ér a víz... úszni kezdek, közeledik a másik part, ott várnak a többiek, nem is olyan hideg, de mire átérek hozzájuk, azért alaposan elázom én is. Kimászom, lerázom magamról a vizet, ez nem is olyan vészes (még). (Majd visszafelé, amikor a víz ellenében kell felmászni a gátra...) Még egy kicsit haladunk előre, a falakon óriási zászlók: a zászló egy olyan vékony cseppkőfal, ami nevét azért kapta, mert hullámos az alakja (valóban úgy néz ki, mint egy zászló, amit fúj a szél). A zászlók között "szalonnákat" is látni :) Vezetőnk egyszer csak megáll, egy nagyobb partszakaszt talált, ahol mindenki elfér, nem kell a vízben állnunk. Előkerül a csoki, a szőlőcukor, kell az energia, muszáj enni! Mese nincs! (Ekkor még nem tudtam, miért, de hamarosan megértettem...)

Elindulunk visszafelé. Kifelé nehezebb a járás, hiszen most a patak ellenében kell mennünk. Amíg bokáig ér a víz, ez nem gond, de a sodrás ellenében úszni, illetve felmászni már érdekesebb. Egy helyen, ahol be kell mennünk a patakba, érdekes kérdések merülnek fel: errefelé jöttünk? Egy hatalmas cseppkő alatt kell átbújnunk, miközben teljesen rá kell feküdni a vízre, hogy beférjünk alá. Nem rémlik. De-de, erre jöttünk, mondja a vezetőnk, gyertek csak. Elindulunk. A harmadik lépésnél már derékig, a negyediknél pedig a nyakamig (!) ér a víz. Megállni nem érdemes, mert az agyag igencsak csúszik és süllyed. Nem is akarok megállni, átkúszunk a cseppkő alatt, a másik oldalon pedig mosolyogva vár vezetőnk. Na, milyen volt? Jóóóóó! Igen, ez volt a direkt szivatás, erre valóban nem jöttünk, de a Béke-barlanghoz hozzá tartozik a nyakig fürdés is! Most már ilyet is éltünk át! :) A fürdés kicsit megviselte a csapatot, kifelé valahogy gyorsabban lépkedünk, mint befelé. Már csak olyan 60-70 kanyar lehetett vissza, mikor kegyetlenül elkezdtem fázni. Gyorsítottam. Kicsit jobb lett, de még mindig fáztam. Gyorsítottak a többiek is, ők is biztosan fáznak. A végére már semmi nem érdekelt, csakhogy kijussak és levehessem a csurom vizes ruhám. Nem baj, ez is része. Ugyanakkor a vizes barlang egyik legnagyobb veszélye is: a barlangásznak tudnia kell felmérni, mikor kell visszafordulnia, hogy még azelőtt kiérjen, mielőtt valami komolyabb baja esne a hidegtől!

Mindezek már nagyon szép élmények, az a természeti csoda, ami odalent várt ránk, soha nem felejtem el. Én már értem, hogy a Béke-barlang miért része a Világörökségnek. A barlangban sajnos nem tudtam fényképeket csinálni (nincs meg hozzá a megfelelő felszerelésem), de azért kedvcsinálóként álljon itt néhány oldal címe, ahol képeket is találtok a barlangból: Béke-barlang a BME oldalán, Béke-barlang az Aggteleki Nemzeti Park oldalán, Béke-barlang.

Béke Csodabogyós Kossuth Mátyás Szentgáli-kőlik