A föld alatti világ egyszerre izgalmas és hátborzongató. Aki egyszer kipróbálta, valószínűleg nem tud szabadulni tőle. Így jártunk mi is. Az első barlangászásunk után mintegy két évvel ismét arra bátorkodtunk, hogy bevessük magunkat a föld alatti világ izgalmaiba.

A Déli-Bakony mészkő és dolomit vonalatai között bújik meg Szentgál falu határában, a Mecsek-hegy oldalában a Szentgáli-kőlik barlang. A csapadékvíz mészkőoldó hatásának következtében kialakult barlang nevét onnan kapta, hogy a 20. század első felében a szentgáli legények, a "lik"-ok a hegy oldalában talált odúban játszottak. Az 1980-as években azonban barlangászok fülébe jutott ez a történet, és szervezett keretek között kezdték meg a barlang feltárását. Ennek köszönhetően ma egy 420 méter hosszú és 42 méter mély barlangrendszert rejt magában a Mecsek-hegy, amely vezetővel biztonságosan bejárható.

A falu központjában áll a barlangi bázis, ahol túravezetőnk, József ellát minket a földalatti túrához szükséges kellékekkel: kapunk munkásruhát, amire - mint a túra végére kiderül - nagy szükségünk lesz, ugyanis a barlangban vizes agyag van mindenhol. Hála az elmúlt hetek esőzéseinek, igen vizes a barlang, így a külső ruházat teljesen agyagos - sáros lesz. Természetesen elengedhetetlen a sisak és a megfelelő teljesítményű fejlámpa. Miután mindenki megkapta a felszerelését, elindulunk a barlangba. A faluból kiérve mintegy 20 perces sétával juthatunk el a barlang bejáratához. Útközben József mesél a Bakonyról, az előttünk magasodó csúcsokról, a mészkőhegységekben a barlangok képződéséről. Utunk zöldellő erdőkkel borított csúcsok felé, virágzó mezők között vezet, hátunk mögött pedig Szentgál házai sorakoznak. Az első kihívás már a felszínen vár minket: fel kell másznunk a 366 méteres magasságban lévő bejárathoz. A barlang egykori bejárata mára leomlott, ezért az egykori sziklakupola maradványa rejti a barlang bejáratát lezáró ajtót. Mint Magyarországon minden barlang, így a Szentgáli-kőlik is a magyar állam tulajdona és a a Balatonfelvidéki Nemzeti Park gondozásában van. Vezetőnk elmondja a fontos tudnivalókat, hogy mire is számítsunk a barlangban, jönnek az utolsó simitások, és már kapcsolhatjuk is be a lámpákat. A barlangba egy létrán jutunk le, és már kezdődik is az igazi csúszás-mászás: az első akadály, amit le kell küzdenünk, egy három méteres függőleges akna. Kötél és létra segíti a lejutást, de itt már az ember a sűrűjében érzi magát. Mire leérünk, már a fény sem szűrődik be, így lámpa nélkül a teljes sötétség birodalmában lennénk! A lelkes csapat tovább ereszkedik lefelé, kötelek, kampók és a saját ügyeszségünk segítségével. A barlang feltárása közben számtalan bronzkori régészeti lelet került elő, ennek emlékére keresztelték el a mellettünk húzódó üreget Régész-járatnak. Mélyén a barlangból egykor előkerült temetkezési urna és egy koponya mását láthatjuk. A kutatók teljes emberi csontvázat nem találtak a barlangban, de az itt megbúvó koponyákból és bizonyítottan emberi csontokból a szakemberek arra következtettek, hogy a barlang egykoron vallási célokra, áldozásokra szolgálhatott. Miután kiborzongtuk magunkat a gondolattól, hogy emberi csontvázak lehetnek körülöttünk, tovább haladunk: még a lábunkon járva tudunk menni, de a fejünkre azért már vigyáznunk kell. Egy-két kanyar, néhány lépés és elérjük a barlang legnagyobb termét, a törésvonalak mentén kialakult üregek egyikét, a Nagy-Termet. Ha a terem "mennyezetét" nézzük, akkor nagyon jól látszanak az egykori törésvonalak, vagyis repedések a földkéregben. Az ide bejutó víz mosta ki sok-sok év alatt azt az üreget is, amiben épp állunk. Bár a Szentgáli-kőlik nem kifejezetten cseppkőbarlang, mégis láthatunk a falakon jópár cseppkövet. A hagyományos, fentről lelógó cseppkövek mellett itt heliktiteket, vagyis görbe cseppköveket is elcsíphetünk. A görbecseppkő nevét onnan kapta, hogy mindenféle érdekes alakzatban alakult ki: itt például egy bögre fülének megfelelő alakú cseppkövet figyelhetünk meg. A barlang természetesen nem mindenhol ilyen tágas: a Nagy-Teremből is egy szűkebb résen átbújva jutunk el az ún. Travi-folyosóba. Ez tulajdonképpen egy szűk járat két majdnem függőleges kőfal között, aminek az alja mély és szűk, egy ember ott már nem fér el. Az ilyen helyeken a barlangászok gyakori mozgásmódjával, a traverzálással juthatunk tovább: rá kell ülni az egyik oldalfalra, a lábunkkal pedig támaszkodni kell a szembe oldalon. Ily módon tulajdonképpen ráülünk a falra, ami megtart minket. Nincs más dolgunk, mint oldalazva oldalirányba haladni vagy a kezünkre és a lábunkra támaszkodva felnyomni magunkat, így viszont függőlegesen is tudunk haladni. Ugye micsoda trükkök? Nekünk is így kell megtennünk jópár métert, egyelőre oldalazva. Erőfeszítésünket hamarosan egy létra és egy tágasabb folyosó jutalmazza. Miközben haladunk a túra legmélyebb pontja felé, ami a föld felszíne alatt 18 méterre van, József folyamatosan mesél a barlangról. A fejünk felett ún. tanúfalak húzódnak, amik arról tanúskodnak, hogy egykoron a barlangnak ez a része milyen magasan volt feltöltve. Mikor elkezdték feltárni a barlangot, akkor az a rész, ahol most járunk, olyannyira szűk volt, hogy csak a vékonyabb barlangászok tudtak hason kúszva mozogni benne. Mára kézi erővel kitermeltek rengeteg agyagot és törmeléket, így az amatőrök is könnyen bejárhatják ezt a részt. Mire mindent megtudunk a feltárásról, át is ért mindenki a traverzálásos szakaszon. Kicsit pihenhetünk, mert a nagyobb folyosókon állva is tudunk közlekedni, legfeljebb néha kell lehajtanunk a fejünket, mígnem elérjük a Bagolyvár nevű üreget, ahol az első önkéntes erőpróbára kerül sor. Az előbb már gyakoroltuk az oldaliránytú traverzálást, ám itt most a függőleges mászást is kipróbálhatjuk! Fenék az egyik falnak, láb a másiknak, és irány felfelé! Hihetetlennek tűnik, de működik a dolog: szép lassan, de haladok felfelé a tényleg függőleges falakon! Még egy fogás, még egy elrugaszkodás és a jutalmam mindkét irányban újabb üreg. Feljutottam! Kicsit nézelődök, majd elindulok lefelé. A fal ugyan megtart, de azért néha-néha csúszom lefelé pár centit. Így izgalmasabb :) Több bátor jelentkező is akad köztünk, így bőven van időnk megvizsgálni, hogyan is lehet ügyesen mozogni a falak között. És ha mindez nem elég, akkor máris vár ránk a következő próbatétel: nem muszáj a kialakított folyosón visszamennünk, lehet egy kis extra munka árán is kijutnunk a Bagolyvárból: van egy kb. mellmagasságban lévő lyuk, amin át lehet bújni. Igen ám, de csak akkor férünk át a lyukon, ha úgy mászunk fel, hogy közben az egyik oldalunkra fordulva kúszunk be a lyukba. Ha ez megvan, akkor meg is kell fordulnunk, különben fejjel lefelé érkezünk a túloldalon. Miközben a megfordulással küzdünk, az előörs már a következő folyosón mászik nem kis magasságokba. Már a srác lámpájának a fényét se nagyon látjuk, olyan magasra jutott! Amíg ő a magassággal küzd, mi bepróbáljuk a barlang egyik körjáratát: először felfelé kell mászni, vegyesen egyfalas és kétfalas mászással, majd át kell bújni egy üregen, és végül jön a körút első nehezebb fogása: előttünk egy majd embermagasságú fal, aminek a tetejébe lehet kapaszkodni, és ezt kellene lovaglóülésben átlépni, végül átülni a fal túloldalára. Nem kis kihívás! A kezeddel hiába fogod a fal tetejét, nincs igazán jó fogása és csúszik is minden a vizes agyag miatt. Vezetőnk azt tanácsolja, ne ezzel törődjünk, hanem egy elrugaszkodással lépjünk egy nagyot. Na jó, ő tudja... éééés... hóóórukk... léptem egy nagyot, és tényleg átértem a fal túloldalára! Nem is olyan nehéz :) OK, most fölülről nézzük a túra normál útvonalát, tehát vissza is kellene jutnunk valahogy. Van mellettünk egy épp akkora lyuk, amibe egy ember pont belefér. Igen, igen, ott kell lemenni! Az egyetlen probléma, hogy a kezem nem nagyon fér el a testem mellett, és különösebb kapaszkodó pontot a lábammal sem találok. Nem baj, uccu neki, le lehet itt menni! És már bent is vagyok a lyukban, csúszok lefelé, fékez a ruhám, ami már teljesen összevissza áll rajtam, és egyszercsak megérzem a talajt. Csak nem lejutottam? De bizony! Gyorsan kibújok a lukból, hogy a többiek is lecsúszhassanak. Ismét együtt a csapat, folytatjuk utunkat az Új Terem felé. Itt is egy érdekes rész következhet, mert vezetőnk előbb négykézlábra ereszkedik, majd hason kúszva megy tovább. Egyszercsak "összeérnek" a kövek, épp csak beférünk alájuk hason csúszva. A trükk a következő: átkúszol az üregen, majd átfordulva fel lehet állni. Már bent vagyunk az Új Terem kapujában, csak egy két méter magas peremre kell felmászni, hogy a többiek is beférjenek. Itt már vigyáznunk kell, mert a terem felét különféle cseppkőképződmények borítják, amelyek nem nőnek tovább, ha az ember hozzájuk ér (az emberi bőr zsírt és szennyeződéseket visz a cseppkő felületére és emiatt a következő cseppkőrétegek már nem tudnak rátapadni az eddig kialakult cseppkőre). Ebben a teremben bármelyik irányba nézünk, mindenfelé cseppköveket látni. A vállalkozó kedvűeket egy újabb körjárat várja. Ha kigyönyörködtük magunkat a cseppkövekben, akkor talán a legmókásabb rész következik: át kell bújni egy kődarab alatt és egyszerűen hason vagy háton le kell csúszni a Nagy Terem pereme alá, majd tovább be az üregbe, amin át korábban is jöttünk. Olyan, mint egy csúszda :) Visszafelé kipróbáljuk, milyen az igazi csend és sötétség: mindenki lekapcsolja a lámpáját és mozdulatlan marad. Sötétség és csend. Csak a csöpögő víz hangját lehet hallani. Teljes ingerhiány. Érdekes élmény, már-már szinte sértő a csend. Eljött az idő a visszaútra: ugyanazon az útvonalon megyünk, amin jöttün is. Még van lehetőség egy-két helyen a létra kiváltására és a falon történő mászásra, amit természetesen ki kell próbálni! Egyfalas, kétfalas mászás, kapaszkodás, csúszás - van itt minden, amit az ember be tud vetni azért, hogy előrébb jusson! Hamarosan elérjük a Travi-folyosót, ami a sok lenti gyakorlás után visszafelé már nem okoz különösebb problémát. Még néhány létra és kötél, és már látjuk a fényt beszivárogni... hamarosan kibukkanunk a barlang sötét, védett üregéből és elérünk az utolsó méterekhez... kint vagyunk. Megfáradtan, mocskosan, élményekkel teli - de még mindig az elmúlt órák izgalmain gondolkodva kezdjük el levenni a sisakot és kihámozni magunkat az agyagos - sáros ruhákból.

A barlangászás nem veszélytelen sport (a biztosítás szempontjából extrém sportnak minősül!), ezért fontos, hogy legyen köztünk mindenképp e téren tapasztalt társ, túravezető. Bátran merem ajánlani mindnekinek ezt a túrát, mert a hozzánk szegődött kísérő alaposan ismeri a barlangot, tapasztalt a barlangászásban, és rendkívül segítőkész. Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, bővebb információért és további részletekért látogasson el a barlang honlapjára, a http://szentgali-kolik.hu oldalra!