Góré túraoldala - Fehér-tavi-csúcs (Jahnaci-stít), Magas-Tátra
 
201754.80.209.254#2017#10#20#16#22

Magyarország
 
Magashegyi túrák
 
Via ferrata
 
Vizi extrém sportok
 
 

Jahnaci Stít (Fehér-tavi-csúcs)
Régió: Magas-Tátra keleti oldala (Vysoké Tatry), Szlovákia
Táv: 21 km (a teljes kör felvonóval 25km)
Szintkülönbség (függőleges): 250m, ill. 650m (1380 méter a felvonóval)
Szintkülönbség:(össz): 2650 méter
Idő: Skalnaté pleso - gerinc: 1 óra 15 perc
       gerinc - Chata pri Zelenom Plese: 2 óra
      Chata pri Zelenom Plese - Kolové sedlo: 2 óra 10 perc
      Kolové sedlo - Jahnací-stít: 40 perc
      Jahnací-stít - Chata pri Zelenom Plese: 2 óra 20 perc
      Chata pri Zelenom Plese - Tatranská Lomnica: 3 óra 30 perc
A túra időpontja: 2013. augusztus 13-14.

A mai célt már 3 évvel ezelőtt kiválasztottuk, így elég régóta készültünk rá, de reggel azért félve tekintettünk a Lomnici-csúcs irányába a teraszról... ugyan a csúcs felhőbe burkolódzótt, de a középső állomás környékét már (vagy még?) szépen lehetett látni, így alapvetően kicsit felhős, de szép, esőmentes időre számítottunk... mivel a csúcs azért elég messze van a hegy lábánál megbúvó bármelyik településtől, így az volt a terv, hogy felvonóval elmegyünk a Magisztráléig, onnan átsétálunk a Zöld-tóhoz, s még vagy aznap, vagy másnap kezdjük a csúcstámadást, végül pedig visszasétálunk a felvonóhoz. Dehát ember tervez...

Az első "meglepetés" akkor ért minket, amikor Stary Smokovec felől beérve Tatranská Lomnica (Tátralomnic) községbe, sehol nem láttunk egy táblát sem, merre van a felvonó. Kis keresgélés után kiderült, hogy a falutábla után rögtön balra, a Skalnaté pleso feliratú táblát kell követnünk. Jellemző, hogy itt már találtunk táblákat... :) Igazán jó ötlet, hogy míg korábban a település központjában kellett parkolni, addig most egy hatalmas, több szintes, ingyenes (!) parkolót létesítettek pont a felvonó mellett, így nem volt gond elhagyni az autót. Reggel kilenckor már hosszú sorok kígyóztak a pénztárak előtt, és aki a csúcsig akar felvonózni, az készüljön arra, hogy igencsak a zsebébe kell nyúlnia... de ezek a bosszúságok azonnal elmúlnak, ahogy beülünk a kabinos felvonóba és elhagyjuk a felvonó kb. 900 méter magasan fekvő alsó állomását. A kabinból gyönyörű kilátás nyílik a Tátra vonulataira: előttünk a Lomnici-csúcs (2634m), majd tőle jobbra a Késmárki-csúcs (2556m) - egyszerre lenyűgöző és félelmetes, hiszen óhatatlanul is az kavarog az emberben: biztosan oda akarunk mi felmenni? :) És a válasz természetesen IGEN! :)

Mintegy negyed órányi kabinozgatás után érkezünk meg az 1751 méteres magasságban fekvő Skalnaté plesohoz (Kőpataki-tó), azért itt már elkélt egy pulóver: már csak 14 fok volt (ekkor még nem tudtuk, de ez még csak a kezdet). Utunkat már jól ismertük, hiszen erre már többször is jártunk: a tó mellett a piros jelzésen, a Tatranská Magistralen, vagyis a Tátrai Magisztrálén indultunk kelet felé. Az út bemelegítésnek rögtön hegymenettel indít, de 15-20 perc emelkedés után az ösvény vízszintesbe fordul és szépen kirakott, nagy tátrai kövekből álló, "kész műúton" lépkedhetünk előbb a Lomnici-, majd a Huncovi-csúcs oldalában. Alattunk szépen kirajzolódik, ahogy a Tátra főgerince a lankásabb környékbe kifut. Innen fentről még mindig jól látszik a sok évvel ezelőtti vihar pusztítása, noha most már a zöldek kezdik visszahódítani ezt a területet is. Lejjebb a települések, még távolabbra pedig Poprad és mögötte a Szlovák Paradicsom vonulatai magasodnak. A felhős időben mindez egy kicsit kísérteties, sárgás színezetet kap - mintha földönkívüli tájat szemlélnénk. Nem is vessszük észre, úgy repülnek el a méterek, majd a Velká Svistovka (Nagy-Morgás, 2037m) oldalában szerpentinbe kezd az út, s hamarosan fent is vagyunk a 2023 méter magas nyergen, a Sedlo pod Svistovkoun (Morgás-hágó). Innen már nagyon szépen látszik alattunk a völgy közepén a Zöld-tó, s mögötte az uticél. Úristen! - ez az első reakció. A hegyoldalban szépen kivehető a szerpentin, ami a gerincre vezet. (Hadd jegyezzem meg, hogy a valóságban sokkal kellemesebb a felmászás, mint amilyennek innen tűnik!) Jobbra már ismerősként köszönnek ránk a furcsa formájú gerincek, ők már a Belianske Tatryhoz (Bélai-Tátra) tartoznak. Aki szeretne, a piros háromszög jelzésen kapaszkodhat fel a kicsit magasabb csúcsra, a Svistovkara (Morgás).

Tovább csak egyfelé mehetünk, így tábla sincs, az út viszont egy balkanyarral erős ereszkedésbe fordul. Eleinte nagyobb köveken, helyenként lépcsőkön haladunk, majd jönnek a kisebb kavicsos részek, végül már minden van. Helyenként vízmosásokat keresztezünk vagy épp a törpefenyők között lépkedünk. Kicsit több, mint az út felénél egy vízmosáshoz érünk, itt egy izgalmas, láncos szakasz következik. Aki ritkán jár ilyen helyen, nyugodtan próbálja ki, milyen is, amikor láncba kapaszkodva lehet ereszkedni. Akinek ez nem új élmény, nyugodtan ereszkedhet a láncok mellett is, nagyon jó lépések vannak. (Azért csak óvatosan, a vizesebb helyeken a kő nagyon tud csúszni!) A láncos etap azért felélénkít minket, és ad egy kis plusz erőt is a következő méterekhez, a ház ugyanis még legalább 3/4 órányi járásra van. Nemsokára elérjük a Cierne plesot (Fekete-tó), szép időben ennek a tónak is gyönyörű színekben pompázik a vize. Innen már tényleg nincs messze, a fák között hamarosan feltűnik a Zelene pleso (Zöld-tó). Ez az a pillanat, amikor az ember minden fáradtságot elfelejt és csak élvezi a látványt... leírhatatlanul szép! A tó vize különös, zöld színben pompázik, körülötte pedig a 2400-2500 méter magas, kopár sziklacsúcsok magasodnak! Némelyik oldalában még ilyenkor, augusztusban is megbújik egy kis hó! Sokáig azonban nem gyönyörködhetünk, mert elered az eső. Így bejelentkezünk a menedékházban, elfoglaljuk a szobánkat és azon tanakodunk, induljunk-e még a csúcsra...

Az eső lassan eláll, de az idő már oly későre jár, hogy a csúccsal már nem próbálkozunk, majd reggel, frissen. Mivel a nap ismét kisütött, így felkerekedtünk és a piros jelzésen elindultunk a Biele pleso (Fehér-tó) felé. A 30 percnek írt út valahogy nem 30 perc, nekünk majd 50 perc kellett hozzá - a tó viszont nagyon szép! És fontos csomópont is, itt találkozik ugyanis a piros, a kék és a zöld jelzés. A Tátrában oly jellemző piros kalapos útjelző táblafa mellett padok várják az éhes vándorokat, mi is letelepszünk. Innen már látszik a kiszemelt csúcs, őrült magasnak és messzinek tűnik! A napsütötte padon üldügélve ismét felmerül bennem a gondolat: mi tényleg oda akarunk felmenni? (Így utólag a válasz határozott igen, olvassatok egy kicsit lejjebb!) Célunktól jobbra, kicsit emberibbnek tűnő magasságban a Kopské sedlo nyerge (Kopa-hágó, 1778m) vezeti át a sziklagerincet a füves, fás vonulatokba. Ahogy a nap alábbhagy, a hőmérséklet is úgy csökken, így mi is visszaindulunk és behúzódunk a házba - egy tátrai sör (Saris) és némi juhtúró társaságába :)

Másnap korán keltünk, mi ébresztettük a szobát, dehát a többágyas menedékházas szobákhoz ez hozzá tartozik. Hálótársaink még hálásak is lehetnek, mert mikor mi még csak a fürdőben ébredeztünk, az igazán kemény arcok már taposták az ösvényt... egy gyors reggeli és kicsivel nyolc óra után vettük nyakunkba a hátizsákot és ezzel megkezdődött az újabb utazás egy mesebeli világba... a csúcsra vezető sárga jelzés a menedékház sarkánál indul, s pár lépés után bent is vagyunk a kis fenyők között. Bemelegítésre nem igazán van idő, ugyanis a második kanyar már kemény, meredek emelkedőbe vezet: az elkövetkező 30-40 percben a kitűzött szintkülönbség egy tetemes részét le is küzdjük! A terep egyre nehézkesebbé válik: a köves, csúszós úton a "lépcsők" is egyre magasabbak. Előre semmit nem látunk, csak a fák tetejét, így már sokadszorra hisszük azt, hogy most aztán már tényleg felértünk a lankásabb oldalhoz. Egyszercsak vízszintesbe fordul az út, a lépések is könnyedebbek lesznek, kitárulnak a kis fenyők és valóban ott állunk a hatalmas, lankás oldal aljában: megérkeztünk a Cervená dolina (Vörös-tavi-völgy) bejáratához! Jobbra, előttünk és balra is a kopár, sziklás gerincek magasodnak - ezek most a felhős idő ellenére tele vannak élettel, rengeteg piros sisakot látni a falakon! Eleinte még próbálkozott a nap, majd felélénkült a szél, és a szemközti gerinc felől egyre sötétebb felhők döfték át a csúcsokat. Közben mi is emelkedtünk, megmásztunk egy kisebb hegyoldalt - igaz, panaszra semmi okunk nem lehetett, hiszen kiépített, lépcsős út (!) vezetett a gerinc oldalában! A nagy bal kanyarban, a Belase-pleso (Kék-tóval) szemben érdemes egy kicsit megpihenni, innen ugyanis már látszik az uticél! A távolságok óriásinak tűnnek, de valójában innen alig 50 perc alatt érjük majd el a nyerget: először a bal oldali gerinc oldalában írunk le egy nagy, íves kanyart, majd egyre meredekebben, de meglepően gyorsan emelkedni kezdünk, és hamar a nyereg alatti utolsó sziklatömb aljában vagyunk. Itt már elértük a felhők szintjét is, a kapaszkodásban láncok segítenek. Az etap sajnos rövid, de a mászás kíváló: nagyon jók a lépések és a fogások, csak úgy húzza a szikla az embert! :) Pár perc és fent is vagyunk a Kolové-sedlo (Karó-tavi-hágó) tetején.

Itt már sajnos tejködben, a felhők kellős közepében állunk, így kilátás nem sok van. Viszont, a felhőkből minden percben más és más sziklák tűnnek elő, így egy sejtelmes, szürkés világ tárul elénk. Mászás közben azon gondolkodunk, hogy azért ez is megkapóan szép látvány, annak ellenére, hogy folyamatosan fúj a szél és reszkető hideg van! De akik szeretik a sziklás-köves, mászós túrákat, ők nem hiába kapaszkodtak fel idáig: az út a legtöbb helyen könnyen járható, helyenként viszont jó kis mászások tarkítják! Itt-ott csúszkálunk az apró kövekben, máshol egész oldalnyi sziklafelületen kell lépegetni - közben pedig mereszteni kell a szemünket, mert a felhőben nem mindig látszanak a jelek! Az út végén ismét felfelé szerpentinezünk, nem is látjuk, hova mászunk - már többször azt hittük, fent vagyunk, de a jellemző, lapos csúcs csak nem akart előbukkanni! Végül, egy egész meredek felszökés után megláttuk a kis kőrakást és a táblát: igen, fent vagyunk a 2229 méter magas Jahnaci-stít (Fehér-tavi-csúcs) tetején! Hideg van (nem igazán mondtak pár foknál többet), fúj a szél és nem látunk semmit se - egymást is csak alig. Azért a remény hal meg utoljára: amíg elfogyasztjuk a sznedvicskéinket, a Tátra itt is megmutatja oly jellemző arcát: ugyan egyik irányban továbbra sem látunk semmit, a másik irányban előbukkan a Zöld-tó és a menedékház, majd az előttünk magasodó gerinc bal oldalán ki-kibukkan a felhőkből a tegnapi Biele-pleso is. No igen, ott ültünk az asztaloknál...
Mivel nagyon hideg volt és a velünk szembe jövők is azt mondták, hogy órák óta nem enyhül a felhőtakaró, így úgy döntöttünk, nem várunk tovább és elindulunk lefelé, hiszen nem kis út várt még ránk. Viszont az elhatározás megszületett: vissza kell ide jönni napsütésben is!! A lefelé út kicsit gyorsabbra sikeredett, hoztuk is a táblára írt szintidőket - hogy mindez a hidegnek vagy annak köszönhető, hogy a túrák során kezdtük visszanyerni az igazi túrás erőnlétünket, az örökké rejtély marad, viszont az tény, hogy pillanatok alatt megmásztuk a gerinc Karó-tó-völgy felőli oldalát és kicsivel a felhőszint alatt értük el a láncos mászást. Ugyan már dél volt, de egy egész csapat tartott felfelé, így a láncoknál némi torlódás alakult ki. Szerencsére a fal annyira jól mászható, hogy a láncok nélkül is lehetett lefelé menni, így ügyesen ki tudtuk kerülni a csapatot. A monoton lefelé menetelést pedig hegyi zergék tették érdekessé: annyira nem féltek tőlünk, hogy majdhogynem simogatni lehetett őket, olyan közel szaladtak el mellettünk - és persze nem a kijelölt úton! :) Lent a völgyben enyhült a szél, tempósabban haladtunk mi is, de ahogy kiértünk a védett "medencéből", ismét megmutatta a fogát az augusztusi kegyetlen idő. Az erős lefelé tempó és a növekvő fáradtság sem feledtette teljesen a csípős hideget, így a Zöld-tavi menedékház mellett is elkélt még a pulóver és a kabát.

A tónál az ilyenkor szokásos, kora délutáni tömeg, zajlott az élet, de a felhők továbbra sem akartak oszlani. Rövid pihi és az ebéd után vágtunk neki a lefelé vezető útnak: Tátralomnic felé, a patak mellett, a sárga jelzésen indultunk el. Az út itt már egyáltalán nem megerőltető, szinte végig autóúton ballagunk. A távolságok azonban hatalmasak: végeláthatatlanul kanyargunk a hegyvonulatok között, sorra hagyjuk el az elágazásokat, majd jó sokára letérünk a sárga jelzésről a kékre: itt változik először a terep: az útról betérünk a fenyőerdőbe, olyan jó puha a talaj! Ennyi kő után szinte repülünk a puha fenyőtű szőnyegen! Nemsokára elérjük azt a részt, ahol jópár éve pusztított a szél: a táj már sokkal barátságosabb, mint 3 éve, sok helyet visszafoglaltak a növények, bokrok és a kis fák, és ezek jótékonyan takarják el a kicsavart fatörzseket. Újabb fél óra s már a civilizáció is megjelenik: itt-ott egy-egy házat, épület romot látunk, majd keresztezünk néhány szállodát és a régi felvonó pályáját is. Itt már tudjuk, hogy közel járunk, hiszen ezek már Tátralomnic első hírnökei! A zöld jelzést követve beérünk a központban lévő parkba, itt jobbra fordulva a szállodák között sétálunk vissza a felvonóhoz és a parkolóhoz. Felnézünk a Tátrára, már-már búcsúzásképp, és megnyugodva látjuk, hogy még épp időben értünk le: így kora estére már az egész hegység felhőbe burkolódzott, és mire később elhagytuk Popradot, már el is eredt az eső, ami egészen Budapestig kísért minket...






Hosszú 7vége 7 nap fent Jahnaci-stít Kriván