Góré túraoldala - Nagy-Tarpataki-völgy (Velká Studená dolina), Magas-Tátra, Szlovákia
 
20243.230.162.238#2024#03#28#23#39

Magyarország
 
Magashegyi túrák
 
Via ferrata
 
Vizi extrém sportok
 
 

Velická-völgy - Polsky hreben - Nagy-Tarpataki-völgy
Táv: 8 km
Függőleges szintkülönbség: 530 méter
Tényleges szintkülönbség: 1250 méter
Idő: Horsky hotel Sliezsky dom - Polsky hreben 2:30 óra
       Polsky hreben - sedlo Prielom                     1:00 óra
       sedlo Prielom - Zbojnícka chata                 1:30 óra
Összesen: 5 óra
Figyelem! A Polsky hrebenre vezető zöld út és a hágókon
átvezető kék út november 11. és június 15. között ZÁRVA van!

A túra időpontja: 2007. augusztus 5.

Előző nap meglehetősen zord idővel fogadott minket a Velická-völgye, már-már azon morfondíroztunk, hogyha reggel is ilyen idő lesz, akkor nem biztos, hogy nekünk annyira fel kéne mennünk oda a sötét, hideg felhők közé. De majd reggel meglátjuk - ezzel a gondolattal feküdtünk le aludni, és hallgattuk a szél süvítését a ház oldalán... Elérkezett a reggel, gyorsan kinéztünk az ablakon. A helyzet valamelyest javult, derűsebbnek nézett ki az idő, de még mindig elég frusztráló volt. Lementünk reggelizni, és mire nekivágtunk, megjelentek az első napsugarak is... :)

A Sliezsky dom melletti Velické-tó (Velické pleso) partján indultunk neki a völgynek a zöld jelzésen. A hegyek oldalán lecsurgó víz egy méretes vízesésen esik alá a tóba, az ösvény először csak kerülgeti, majd le is győzi ezt a vízesést. Az utolsó szakaszokon szinte centikre haladunk a vízeséstől. Mire feljutunk a tetőre, kisüt a nap és teljes szépségében tárul elénk az a Velická-völgy ( Velická dolina), amelyből előző este semmit nem láttunk, csak a sötét felhőket és a hideg szelet érzékeltük. De így, napsütésben és tiszta időben egészen megszelidült a táj: a völgy közepén kanyarog az 1893-ban megépített út, miközben tőlünk balra magasodik a Magas-Tátra legmagasabb csúcsa, a 2654 méter magas Gerlachfalvi-csúcs (Gerlachovsky stít). Tőlünk jobbra a Velická kopa és a Velká Gránátová veza 2200-2300 méteres csúcsai igyekeznek kiszabadulni a felhők szorításából. Minden együtt van a kellemes túrához: a nap melengeti a hátunkat, az út sem meredek, és az ember nem tudja eldönteni, melyik irányba is nézzen. Épp ezen filóztam, mikor előttem haladó társam hirtelen megállt és csendre intett minket. Abba az irányba néztem, amerre mutatott, és megláttam én is, amit ő. Két kis havasi mormota bújt elő a sziklák közül, körbenéztek, és mivel semmi veszélyeset nem észleltek, így előbújtak rejtekükből és elkezdtek egymással játszani. Néztük őket egy darabig, majd tovább indultunk, mert sokminden várt még ránk.

A következő kanyar után egy érdekes jelenség jött szembe velünk: a Dlhé-tóhoz (Dlhé pleso) értünk, aminek annyira tiszta és nyugodt volt a víze, hogy szinte észre sem vettük: mellettünk nem hegyoldal és kő van, hanem a tóban tükröződik mindez. Fantasztikusan szép vidék. Így utólag visszatekintve, több mint 400 képet kattintottam el a túra során, de szerintem az itt készült kép lett a legjobb... (ld. galéria). Mindez újabb erőt és lelkesedést adott, mert már körvonalazódott a távolban a gerinc, ami utunk első állomása volt. A Tátrának van egy igen csalóka játéka: az ember már látja hova tart, úgy érzi, már nincs is messze, és aztán kiderül, hogy még legalább egy órányi járásra van a kiszemelt hely. Ez történt most is. Még vagy egy órát emelkedtünk felfelé, egyre meredekebben és egyre kopárabb terepen. Végül már semmi sem maradt, csak a kövekkel teletűzdelt meredek hegyoldal. Mikor már azt hittük, ennél keményebben nem is lehet emelkedni, akkor egy sziklafal állított meg minket. Most jön a ráadás! Szememmel keresni kezdtem, és meg is találtam vállmagasságban a sziklába erősített láncot. Ez volt az első olyan láncos megmozdulás, ahol már nem csak magunkat kellett cipelnünk, hanem a túrazsákokat is. Ráadásul vizes volt minden, így külön óvatosságot igényelt a szikla meghódítása. Pár perc alatt igen komoly távot tettünk meg, s mire megkerültük a sziklatömböt, fel is értünk a 2200 méter magas Polsky hreben gerincre, amely elválasztja a Velická-völgyet (Velická dolina) és a Litvorova-völgyet (Litvorová dolina). A Tátra abban is felülmúlhatatlan, hogy gyakorlatilag semmit nem jelent, milyen időben indulsz el kirándulni, hogyha utad során több völgyet is érintesz. A gerinc alatt már látszott, hogy mire felérünk, pont egy hatalmas felhő közepébe csöppenünk majd. Így is lett. A gerincen egymást is alig láttuk. Mindenesetre érdekes volt megtapasztalni, hogy mire lenyúltam a táskám zsebéig, addigra nedves lett a tenyerem :) Egyszer ezt is át kell élni!

Nem volt sok választásunk, neki kellett vágnunk a felhőnek: a gerinc másik oldalán volt hátra egy 150 méteres ereszkedés, amíg el nem értük a kék ösvényt a gerinc alatt. Itt már teljesen benne voltunk a felhőben, annyit sem láttunk, mint odafönt. Az azért látszott, hogy jobbra mellettünk egy hatalmas hófolt fehérlett. Ha már hó, megálltunk körülnézni, és meglepődve láttam, hogy előttünk tisztán látszik a Vychodná Vysoká csúcsa. De közben a másik oldalról már érkezett az újabb felhő, ami fél percen belül ismét betakart mindent. Így kaptattunk vissza a fél órával korábban leereszkedett 150 métert egy szerpentines úton, mikor a terep durvulni kezdett: először a szerpentint felváltották a 30-40 centi magas kőlépcsők, majd egyszercsak egy akkora fal állt előttem, mint én magam. Hoppá, ennek már fele sem tréfa! Itt ismét láncnak kell lennie! :) Így is volt. Újabb láncmenet kezdődött, de ez már sokkal komolyabb volt, mint a korábbi. A sziklafal gyakorlatilag függőleges volt, láncok és vastartók segítségével próbáltunk meg felkapaszkodni. Körülöttünk a helyiek fürgén, pikk-pakk fent voltak, de nekünk azért okozott néha fejtörést,
hogyan és hova lépjünk anélkül, hogy spárgába kéne lemennünk. Az adrenalin megint az egekig szökött bennünk, és arra a tíz percre, amíg felkapaszkodtunk, mindent elfelejtettünk: csak a szikla, a lánc, a zsákom és én voltunk. Valahogy meg kellett bírkóznunk egymással. Eleinte azt gondoltam, simám meglesz, de aztán mintha a hegyoldal állt volna nyerésre... Neeeem, ez nem lehet. Itt egy kicsit jobbra lépünk, ott meg húzódzkozunk egy nagyobbat, ez az, és már alakul is a dolog. Az utolsó félméteres lépés még azért elgondolkoztatott, de kis segítséggel az is meglett. Iiiigen, ez az! Fent vagyunk! Sedlo Prielom! 2290 méter! A csúcson érzett örömünket csak fokozta, hogy az elénk táruló Nagy-Tarpataki-völgyben (Velká Studená dolina) nem volt felhő! Az egész völgy ott terpeszkedett a szemünk előtt. Valahol a távolban kiszúrtuk a következő szállásunkat is. Oda megyünk!

Elindultunk lefelé. A nyereg ezen oldala is pont ugyanolyan meredek volt, mint a másik oldali láncos rész, de itt nem voltak láncok. Önerőből kellett lebandukolni: a magasabb részeken ez kisebb sziklamászást jelentett, az alacsonyabb részeken pedig köves szerpentinen kellett kanyarognunk. Onnan föntről nem tűnt túl vészesnek, de mikor már 40 perce jöttünk lefele és még mindig hátra volt az ereszkedés harmada, akkor ismét rá kellett jönnünk, hogy a Tátra újból rávette az érzékeinket :) Végülis csak leértünk, és most már a völgy aljában kanyarogtunk. Eltűnt a chata a szemünk elől, eltakarták a közeli meredek oldalak. Kis patak mellett gyalogoltunk, majd elértük a minden völgyre jellemző tavakat is. No, akkor már nem lehet messze a szállás! Nem is volt. Megérkeztünk az 1960 méter magasan fekvő Zbojnícka chata-hoz. Soha nem aludtam még ilyen magasan! :)


Velické-tó, Sliezsky dom Velická-völgy Velická kopá Velická kopá Velká Granátová veza Velická-völgy Velká Granátová veza Dlhé-tó No.1: Dlhé-tó, Polsky hreben Innen jöttünk: Velické-völgy Láncmászás Polsky hreben Felhőben :) Vychodná Vysoká Velká Studená-völgy Prostredny hreben Zbojnícka chata, Velká Studená-völgy Slavkovsky-csúcs Prostredny hreben Prostredny hreben

Kedvcsináló Szállásaink 1. nap 2. nap 3. nap 4. nap 5. nap 6. nap 7. nap