Függőleges szintkülönbség: 200 méter
Idő: 45 perc felfelé
A túra időpontja: 2005. február 1.
Szép napos reggelre ébredtünk, de Dobogókőn mindent friss hó borított. Tanakodtunk, mi legyen, merre menjünk, kifogytunk már az előre összegyűjtött tuti tippekből. Nézegettük a térképet, mi az, ami megcsinálható és nincsen nagyon messze. Így esett a választás a
A túra tulajdonképpen a semmiből indul: a

Aki elöl ment, szabadon törhette az utat, a többiek igyekeztek az előttük lévő(k) nyomaiba lépkedni. Ebből aztán adódtak mókás helyzetek, hiszen amikor valaki belelépett egy az övénél kétszer nagyobb lábnyomba... No igen, az első ember meg a széllel küzdött.
Azért csak haladtunk, úgyhogy a kezdeti lazsálós sík terep után el is kezdett emelkedni a hegyoldal, mert ugye a hegyoldalak már csak ilyen emelkedősek. :) Kitartóan küzdünk felfelé a hóban és a szélben, és már látszik az emelkedő vége. Ó, akkor már nincs is olyan messze, jól fog esni a tetőn a meleg tea! De mikor felértünk, a kanyarban csalódnunk kellett: nemcsak hogy kilátás nem volt semmi se, de az út is tovább araszolt, egyre csak feljebb. Sőt, még el is távolodtunk a hegy szélétől és bementünk az erdőbe, a fák közé. Megszelidült a környék: nem fújt a szél, a zöld fenyők jól mutattak a csupa fehér, hófedte hegyoldalban. Már majdnem melegem is volt :) És ekkor megláttam, hogy ott, valahol előttem mintha nem zöldellene már minden, igen, ott mintha már véget érne az erdő és lenne valami kilátás. Ahogy közeledett
Mikor ott állsz, a hóval borított hegyoldalban, a magasabb sziklák kikandikálnak a hóból, némi álló / ülőhelyet adva a méteres, süppedős fehérségben, és szétnézel, akkor nem érdekel a hideg, hogy csíp a szél, csak az, ami előtted elterül... balra a Pilis magasodik, a távolban felsejlik

Ha előre nézünk, akkor a távoli csúcsok mögött már sejthető a közeli főváros, Budapest. Ezt igazolja, hogy kicsit jobbra
láthatjuk a jól ismert tévé-tornyot. Tovább tekintve nyugat - észak-nyugat felé előtűnik a párából

Ezek után azt hiszem méltón mondhatjuk azt, hogy amennyire nem jelzett, nem felkapott és kevéssé ismert ez a hely, annál
szebb! Itt állsz a Pilis legmagasabb csúcsának az oldalában, térdig érő hóban, jeges szélben, és előtted terül el az egész
Pilis. A friss hó mesésre szinezi az amúgy homogén, kopasz fák alkotta erdők monotóniáját. Ehhez már csak az otthonról
hozott forró tea tehet hozzá, ahogy enyhíti a didergést, ami szép lassan mindannyiunkun úrrá lesz. El is indulunk visszafelé,
a kellemes meleg szobába, de már magunkkal víve ennek a gyönyörű helynek az emlékét. Higgyétek el, máshogy esett aznap a vacsi!




