Végre ragyogóan sütött a nap, kristálytiszta az ég és sehol egy felhő! Az elmúlt pár napban ekkora szerencsénk nem volt, így gyorsan megreggeliztünk és azonnal útra is keltünk! A túraleírásban szereplő képek alapján tudtuk, hogy a mai utat csakis szép időben szabad bevállalni - mint utóbb kiderült, ez nagyonis így van!

Elmúlt dél, mire a Mondsee partján fekvő St. Lorenzbe értünk. A főútról lekanyarodva ahogy beérünk a faluba, tartsunk mindig balra. Az idilli falucska házai között apró táblák jelzik a Gasthaus Drachenwand felé vezető utat. Még a fogadó előtt, a Drachenwand tömbje alatt jobbra van egy parkoló, ennek a sarkában találunk egy információs táblát is, amin szépen fel van rajzolva maga a steig. Hááát... elnézve a táblán a steig vonalvezetését, majd megfordulva felnézve magára a falra, be kellett vallanom, hogy az előző napi menet után kétszer is meggondoltam, hogy akarok-e ide felmászni... Na, akkor most szögezzük le rögtön az elején: akinek hozzám hasonló teljesen felesleges aggályai vannak, azoknak mondom, hogy a steig egy-két rövid szakaszt leszámítva a fal belső oldalán megy, tehát nem kitett. Ezenkívül, a mászás sehol nem vészes, a steig nagy része B-s jellegű kellemes hegymenet, amit helyenként azért jópofa szakaszok tesznek izgalmassá. De korántsem annyira vészes, mint amilyennek innen a tövében állva elsőre látszik!

No, akkor így, hogy a legfontosabbat rögtön az elején tisztáztuk, indulhatunk is :) A Gasthaus mellett elhaladva az első utcán induljunk el jobbra. Pár méter után elfogy a műút és rögtön az erdőben találjuk magunkat. Kivételesen a steig nagyon szépen ki van táblázva, már itt a sarkon megjelenik a tábla. Egyébként a 11-es túristautat kell követnünk a a Theklakapelleig, majd a kápolna mögött jobbra, a 12-es úton követve a piros jelzést. A patakon átkelve a jelzett út hamarosan élesen balra fordul, nekünk itt egyenesen / jobbra mennünk a 12A jelzésen. Ez az út egyébként a Drachenwand csúcsára vezet (a tábla szerint a csúcs két óra), ezen az ösvényen fogunk később lejönni. Alighogy elindultunk az úton, egy kis tábla jobbra mutat: erre van a Klettersteig beszállása. Ismét a kiszáradt patak felé tartunk, átkelünk a medren majd felfelé megyünk, és hirtelen tábla figyelmeztet: kőomlás veszélye áll fent, innentől a sisak használata kötelező! Ezzel tulajdonképpen meg is érkeztünk az Anseilplatz-hoz, ami tulajdonképpen a steig beszállása melletti "öltöző": egy kis pad segíti a kényelmes beöltözést.

Ha felnézünk, előttünk magasodik a meghódítandó fal, balra előttünk látszik is az első két létra. A kőtörmelékes odajutás után egy A/Bs- bemelegítéssel indítunk, majd jön is a két létra, egymás után. A létrák stabilak, külön drót biztosít, és az átjutás is könnyed az alsó létráról a falra, majd a következő létrára. Így könnyű lesz leküzdeni a 400 méter szintet, gondolom magamban :), de persze a helyzet azért nem ennyire egyszerű: nincs több létra :) Ha felértünk, akkor B-s mászás következik: a lépések nagyon jók, szinte csak a falban meglévő, hatalmas, természetes lépésekkel fel lehet jutni. A peremek elég szélesek, néhol a drótba kapaszkodva tudjuk felhúzni magunkat a következő kellemes lépéshez. Többnyire a falon megyünk, de néha egy-egy növényes-földes részen is áthaladunk, majd az első etap közepe felé egy érdekes sziklahasadékban pihenhetünk meg. Érdemes kihasználni a "széles platót" és a hátunk mögé is pillantani, ugyanis ezzel a rövid mászással is a fák szintje fölé értünk és már kikandikál a Mondsee! Elakad a lélegzetünk, a tó kristálykék vize csak úgy fürdik a napfényben, miközben a háttérben még csak az erdős dombok látszanak. A következő fal a 3-as pontnál kezdődik, egy kisebb, függőleges szakaszt kell ezúttal leküzdenünk: a fal belső oldalán mászunk, nagyon jók a lépések, és egy igazán kellemes, B-s falon haladunk a hűvös árnyékban. Ha felértünk, akkor az 5-ös rész platóján egy "kecske" vár minket, és egyre hihetetlenebb panoráma: a háttérben már egy-egy sziklás gerinc is előbújik a tó mögött!

A második falszakasz már komolyabb, egészen fel kell szegnünk a fejünket, hogy lássuk a tetejét, de az útvonal nagyon szépen hol felfelé, hol oldalazva felfelé halad, többnyire a fal belső oldalán, így igazán kitett szakaszokról sehol nem beszélhetünk. A gyakori természetes lépéseket a szükséges helyeken vasak egészítik ki, ill. végig számíthatunk kitűnő fogásokra is. (Érdemes azonban a kiszemelt köveket megmozgatni, nekem viszonylag sok jónak ígérkező fogásról kellett az instabilitása miatt lemondanom...). A kellemes szakasz azonban rövidesen kiért az árnyékből, s mivel a nap csak úgy tűzött (csitt, hiszen ezért rimánkodtunk egész héten :), a sziklafal szépen verte vissza a meleget. Így nagyon megörültünk a magasabb szakaszokon fújdogáló szellőnek! Olykor azért találkozunk egy-egy elsőre nem feltétlen egyértelmű lépéssel, de ezeken a helyeken is mindig van elegendő kapaszkodó. A fal nem nehéz, végig B-s jellegű, de azért közben szépen gyűrjük lefelé a magassági métereket... helyenként a steig izgalmasabbá válik és az út a fal külső oldalán halad, megkerül egy-egy sziklatömböt vagy tornyocskát. Ilyenkor érezni azért némi kitettséget, hiszen mégiscsak a tó felőli oldalon mászunk, de mindig vasakon vezetik ezeket a részeket. A drót is nagyon jó fogódzkodó, ill. a sziklában is rengeteg a fogásra alkalmas kő. A kitettebb szakaszok rövidek, de az izgalmat a megfelelő szinten tartják! :) A rövid kanyarok után mindig visszatérünk a belső falra, ahol kicsit könnyebb terepen, sokszor vízszintesen vagy oldalazva haladunk egyre feljebb. A steig összesen 20 szakaszra (pontra) van osztva, szépen hagyjuk ezeket is magunk mögött. Egy nagyobb kődarabot kívülről kerülünk, ez igazán izgalmas: alattunk a semmi, mögöttünk a tó és a hatalmas tér - mi pedig csak öleljük a sziklát! :) Gyönyörű, ezt nem igazán lehet elmesélni, ezt át kell élni!

A 13-as pontnál tábla jelzi, döntenünk kell, merre tovább: az egyik lehetőség, hogy maradunk az úton, megyünk előre, átkelünk a szembe falra és egy C/D-s mászással jutunk fel a szikla tetejére, vagy az eddigi falon mászunk jobbra föl (B) és egy függőhídon kelünk át a szembe falra, ahol egy C-s, szerintem azért kitett szakaszon jutunk vissza az eredeti útvonalra, ahol ismét egyesül a két út. Mi a híd felé mentünk: a felmászás olyasmi, mint az eddigi szakaszok, ami viszont utána következik, az a csúcsról való panorámát leszámítva a steig csúcspontja! Amint kibukunk az utolsó kő mögül, meglátjuk a könnyebb út "rákfenéjét": a két falat egy függőhíd köti össze. A lépések fából vannak, mindkét oldaláon külön drótba lehet kapaszkodni és a fejünk felett egy harmadikba biztosítani, így a híd meglepően stabil. Szerencsére, ugyanis alattunk legalább 300 méter van... akinek ez nem lenne elég, a híd közepén a lépés nem fa, hanem egy műanyag korong, aminek a közepe átlátszó... :) Miután legyőztem kezdeti gondolataimat, az átszerelés is könnyedén megy (nagyon stabil és biztonságos beszállás). No hajráá... alattunk a nagy semmi! Biztos lépésekkel haladunk, és egyszercsak azt veszem észre, hogy át is értünk! A híd utáni fal szerintem a steig legnehezebb része, ugyanis épphogy átéltük a nem kicsit kitett hidat, egy nekünk C-snek tűnű szakaszon kell először függőlegesen felfelé, majd oldalazva enyhén felfelé lépkednünk. A mászást végig vasak segítik, de azért akad egy-két természetes lépés is. A műlépések végig jók, az oldalazós részen viszont akad egy-egy nagyobb (hosszabb) lépés, amit csak a természetes peremek segítségével lehet leküzdeni. Technikailag ez a rész sem nehéz, inkább a kitettség lesz ezen a falon az ellenségünk. Rövidesen egyesül a drót a híd nélküli variációval, innen még pár lépés felfelé, és fent is vagyunk az etap tetején, a 15-ös szakasznál.

Az utolsó előtti szakasz ismét a B-s mászások világába kalauzol, és a fal belső oldalán mászunk. Még van azért hátra a magasságkülönbségből, így szinte végig felfelé megyünk, de itt már túl vagyunk a nehezén. Egy-egy vízszintes menetelés szakítja csak meg a függőleges szakaszokat, a 18-as szakasz például egy kifejezetten izgalmas kapaszkodós mászás a vízszintes "pihenő" után: az első lépés merész, magasan is van, de aztán már szépen adódik, hol a helye a lábunknak, csak menni kell :) A steig könyve után már tényleg csak a csúcstámadás marad hátra: még egy utolsó B-s mászás vezet fel minket a Drachenwand tetejére, az 1060 méter magasan állított kereszthez. Fent vagyunk! :)

A csúcson meglehetősen nagy a tömeg, szinte minden 10 percben érkezik valaki a ferrata felől. Mivel gyönyörű napos időnk van, így mindent látunk az Irrseetől a Mondseen és az Attersee-n át a távoli gerincekig (a képen mindez balról jobbra látható) és a havas gleccserrel borított Dachsteinig: A kilátás lenyűgöző, akinek a B-s mászások miatti nem túl vészes, inkább kellemesnek mondható steig eddig nem adott elegendő örömet, annak a táj lenyűgöző szépsége biztosan nyújt némi kárpótlást... :) Mi is csak ültünk a napsütésben, részben a steig teljesítése feletti örömünkben, részben a látványban fürödve. Na igen, most szívesen ugranánk innen egy jó nagy fejest a tóba! Jól esne! :)

Szép, hogy fent vagyunk, de valahogy lefelé is le kell küzdenünk ugyanezt az 560 métert... a visszafelé út a jelzett piros, 12A ösvényen vezet. Ez egy normál túristaút, eleinte kicsit felfelé kell menni, aztán megkezdjük az ereszkedést. Az ösvény meredeken halad lefelé, így mire észbekapunk, addigra már a steig felénél vagyunk magasságban és a fák között látjuk, éppen hol mászik egy piros vagy egy kék hátizsák :) Huhhh, azért innen nézve kicsit bizarrnak tűnik, lehet hogy jobb is, hogy csak most látjuk? :) A meredek ereszkedésnek vége, kis vízszintes szakasz után egy patak medréhez ereszkedünk le. A vize igen tiszta és finom is, bepróbált, nyugodtan lehet inni belőle! :) A pataktól azonban felfelé kell másznunk, magunk alatt kell tudnunk ezt a gerincet is, ugyanis ha felértünk, akkor a szomszédos völgy alján csörgedező patakig kell leereszkednünk. Az út nem könnyű, nagyon sok a magas lépés, a hosszú szerpentineket az út alsó részén már drótkötél, ill. több helyen létra segíti. A patak viszont egyre közelebb kerül, végül át is kelünk rajta, és az egyik fán már megjelenik a Klettersteig felirat is. Bizony, errefelé jöttünk, így most már tudjuk, hogy nem vagyunk messze. A 12, majd a 11 utat követve mintegy negyed óra alatt jutunk vissza a faluba. Néha érdemes a fák között fel-felnézni a falra, mert például gyönyörűen ki lehet venni a függőhidat... persze ezt odafelé nem feltétlen kell keresgélni... :)

Száz szónak is egy a vége: ez egy fantasztikus, technikailag nem igazán nehéz mászás, ami rengeteg élményt ad - mindenkinek kötelező! :)



Via ferrata

Összes ferrata