Góré túraoldala - Eisenerz Klettersteig
 
2022100.24.115.215#2022#05#24#13#09

Magyarország
 
Magashegyi túrák
 
Via ferrata
 
Vizi extrém sportok
 
 

Eisenerz Klettersteig
Nehézség: C/D (szerintünk erős C)
Táv (steig): 800 m
Táv (össz): 8,8 km
Szintkülönbség (steig): 320 m
Szintkülönbség (össz): 2100m
Idő (steig): 3 óra
Idő (össz): 9 óra
A túra időpontja: 2012. szeptember 16.

A parkoló GPS koordinátái: 47°32'43.9"É, 14°53'48.0"K
A beszállás kb. GPS koordinátái: 47°33'29.9"É, 14°54'14.4"K

Beköszöntött az ősz, egész héten azon izgultunk, vajon milyen időt mondanak vasárnapra Felső-Stájerországba, az Enns-völgyi Alpok (Ennstaler Alpen) csúcsai között megbúvó Pfaffensteinre, az 1865 méter magas csúcsra Eisenerz fölött. Ha hinni lehetett a híreknek, akkor szép napos időnk lesz - így útra is keltünk, és bizony egész belelkesedtünk, ugyanis a Hohe Wand környékén gyönyörű napos időben autókáztunk. Még. Az S6-os ugyanis a meglepetés teljes erejével vezetett át bennünket számtalan alagútjával a felhős, napsütésre még csak nem is reménykedhető hegyes-völgyes vidékre Stájerországban. A B115-ös úton az utolsó kilométereket faltuk, mikor már majdnem feladtuk: mindenfelé felhők, a hegycsúcsokról csak nem akart felszállni a pára és a felhő. És aztán csoda történt: az utolsó kanyarból ereszkedtünk alá, mikor az előttünk magasodó hegyek teteje elkezdett kikászálódni a felhőkből, s mire Eisenerzbe értünk, addigra a Nap is kisütött. Az idő meglehetősen friss volt még, de a látvány feledtette velünk a tizen-pár fokot: körbe mindenhol hóval csipkézett sziklás hegycsúcsok magasodtak, s az ég egyre nagyobb része volt kék! :) Nem is sokat teketóriáztunk! Eisenerzben a rendőrség táblát kövessük, majd egy kis körforgalom szerű (igazából inkább T-elágazásban) forduljunk jobbra, fel a hegynek, és itt tartsunk egyenesen előre, amíg csak lehet. Az út bal oldalán lesz lehetőség parkolni az autóval.

A látvány fantasztikus. Kis hazánkban az ember azért ritkán lát havat szeptemberben, de itt minden hegy tele van kisebb-nagyobb hófoltokkal! Gyönyörű, csak úgy csillognak a csúcsok a napsütésben! Aztán körbefordulok és észreveszem a mai nap egyik fő kísérőjét - a külszíni fejtés emlékeként itt maradt hatalmas piramis szerű dombot. Eisenerzben már a 16. században céltudatosan bányászták a vasércet - a hegyet később külszíni fejtéssel szinte teljesen elbontották. A bánya még ma is üzemel, de már csak a mesterséges domb belsejében folyik a termelés. A bánya látogatható, részletek itt olvashatóak. Érdekes látvány, nekem főleg szokatlan Ausztriában. Amíg ezen töprengek, a többiek elkészülnek, és nyakunkba veszsük a hegyet! Időközben a mi csúcsunktól is eltávolodtak a felhők, így látjuk a keresztet a csúcson! Az a gondolat fordul meg a fejemben: miért is akarok én ode felmenni? Aztán jön a józanabb ész: nincs is olyan messze, vajon miért is írnak rá két órát?

Elindulunk a műúton, az utolsó ház oldalában díszes felirat tudatja, hogy a kút minden szomjas kiránduló számára szabadon használható. Átvágunk a mezőn, majd egy rövid erdei sétával egy erdészeti útra érünk. Itt forduljunk balra, és a 825-ös túristautat kövessük a Markussteig irányába. Pár kanyar múlva jobbra hagyjuk el az utat egy kis vadászházikó mellett, majd egyre feljebb. Kövessük a piros jelzést: előbb egy kiírtott domboldalon araszolunk felfelé, majd beérünk az erdőbe. A terep egyre keményebb: nagyon meredek, sokszor törmelékes terepen haladunk. A helyiek már a második körüket futják... az erdőt lassan felváltják a kisebb növények, az út a pár nappal korábbi esőtől elég csúszós, sáros - és kimerítő. Tábla sehol, csak néha bukkan fel egy-egy piros jelzés. Már százszor hittük azt, hogy felértünk, de a kanyar után csak újabb meredek lejtő vár ránk. Egyre több a szikla, a kő, egy kisebbfajta gerincre is felkapaszkodunk - itt már nem vagyunk messze. Egyszercsak egy hatalmas sziklatömbhöz érünk, a tövében egy pad és egy tábla: balra a jelzett út a Markussteig felé, jobbra 50 méterre kezdődik a steig. 1538m. El sem hisszük, hogy felértünk! Pihenésképp körbenézünk, megkapó a látvány. A ritkás fenyőerdő mögött a sziklás hegycsúcsok, némi hófolttal tarkítva. Igen, ez erőt ad a mászsához! :)

A steig rögtön egy függőleges fallal indul: nem különösebben nehéz, jók a lépések, de karból tartani kell magunkat az átakasztáskor. A beszállást a leíársok C/D nehézségűnek titulálják, de szerintünk nem komolyabb egy C-s falnál: mindenhol van korrekt lépés. Ha felérünk a fal tetejére, akkor egy könnyebb szakasz kövbetkezik: továbbra is tartunk fölfelé, de itt már inkább B-s sétálásról van szó. Ez egyébként jellemző a steig teljes vonalvezetésére: a komolyabb, rövidebb szakaszokat mindig egy könnyebb, pihenésre is alkalmas, hosszabb szakasz követi. Miközben megmásszuk az első vonulatokat (Petergstammplatte) a kellemes, sziklás terepen, bal oldalt előbújik a fák között a csillogó kékeszöld vizű Leopoldstein-tó a hegyek ölelésében. Ugyan bőven van miben gyönyörködni, azért a lábunk alá is nézzünk, ugyanis időközben felértünk egy kisebb platóra, amit az itteniek helikopter leszállónak is neveznek. A platón nincs drót, pár métert (abszolút biztonságban, távol a peremtől) szabadon sétálva teszünk meg. A plató túloldalán már látszik a drót: egy B-s fallal kezdünk, az élmény tökéletes: a lépések jók, rengeteg a természetesen használható kapaszkodó és a mesterséges segítség is. Aki próbálkozni szeretne, nyugodtan hagyja ki a bevert vasakat, a fal is tartogat bőven használható peremeket. A "bemelegítés" után egy pár méteres keményebb mászás következik: ez a steig második nehezebb szakasza (ezt is C/D-snek írják, de nem nehezebb C-nél). Felfelé nincs gond, de a vízszintesbe való átlépés előtti utolsó lépés meglehetősen nagy, ill. keresnénk a kellemes átlépést biztosító (hiányzó) peremet. Kis ügyeskedéssel azonban áthidalható a probléma, és máris a vízszintes részen vagyunk: lábunk egy kifelé lejtő peremben halad a sziklán. Első pillantásra szédítőnek tűnik, hogy ebben a magasságban egy kifelé lejtő peremen álljunk, de sokkal jobb a lépés, mint amilyennek az elején tűnik. A vízszintes araszolás ismét függőleges mászásba vált át, ekkor már a Seeblick-nél járunk: miközben mászunk felfelé, pillantsunk a hátunk mögé is, ugyanis innen már zavartalan kilátás nyílik a Leopoldstein tóra. A steig innentől kezdve végig függőlegesen halad, de végülis valahol le kell küzdenünk a 300 méternyi szintet... a falak nem nehezek, többnyire kellemes B-s mászások, több helyen a fal ki is szélesedik és már-már túristaúttá "egyszerűsödik", így pihenésre több helyen is van lehetőség. A sziklákban rengeteg a vas (látszik, hogy egy átgondolt, nem túl régi [a steiget 2006-ban adták át] útvonalról van szó), így a mászás inkább élvezetes, mintsem technikás. A reggeli felhőknek nyoma veszett, így már a pulóver sem kell, mikor a Latschengasse-n, a Nordwestpassage-n vagy éppen a Leopold-steiner Grat-on mászunk. A Weisser Stein tövében állva egy rövid A-s szakasz következik, itt ismét van hely pihenni. A vízszintes szakasz átvezet minket a steig utolsó etapjához: igen, a mindeddig előttünk magasodó tömb oldalában fogunk felmászni!

Egy nagyobb átlépéssel jutunk a Pfaffenstein tömbjére rávezető kis peremre, ami eleninte kellemesen széles, de néhány méter alatt elfogy, és a kezdeti A-s menetelésből hirtelen egy igen tetszetős, C-s, függőleges falba vált át. Az utolsó szakasznak ez a legnehezebb része: a biztos vas lépések ellenére a fal magas és sokat kell karból tartani. Az utolsó lépések pedig meglehetősen magasak, így itt egy kicsit körül kell nézni, mibe tudunk még kapaszkodni :) Azért aggodalomra nincs ok, szép lassan meglesznek a természetes kapaszkodók, és így már feljebb tudom húzni magam annyira, hogy a lábammal elérjem a következő lépést. Innen már semmi nem jöhet közbe: ugyan keményen haladunk felfelé (még mindig van vissza pár méter a szintkülönbségből), de a terep B-ssé szelidül. A keskeny perem azért megmarad, így kényelmesen gyalogolhatunk a csúcs felé. Nem sokkal a csúcs alatt elérjük a steig utolsó meglepetését: egy kisebbfajta hasadék vár ránk! A természetes lépések is nagyon jók, aki szereti a két falas mászást és a traverzálást, annak igazi élmény ez a hely! Bal oldalon egy peremre tudunk ráállni, innen tornázzuk egyre feljebb magunkat, miközben hátunkkal a jobb falon támaszkodunk. Feljebb vasak segítenek, majd középen lesz egy kis hely a fotózáshoz. A hasadék felső része teljesen függőleges, itt nincs mese, a bevert lépéseket kell használnunk. Ezt az igazán izgalmas falat a leírások C/D-snek tüntekik fel, de igazából nem értjük, miért: főleg a vasakkal együtt a fal nem nehezebb egy közepes C-s mászásnál. Miután kibújunk, még pár méter séta és fent is vagyunk - de nem a keresztnél. Az első csúcs mögött bújik meg az igazi, az 1865 méter magas Pfaffenstein, amelyen a kereszt is áll. Igazán nem lehet semmi okunk a panaszra, ugyanis gyönyörű az idő, az utolsó felhő foltocska is feloszlott, így körbe ameddig csak ellátunk, mindenfelé hófödte csúcsok magasodnak. Előttünk (nagyjából nyugati irányban) a Kaiserschild (2084m), a Zaunerkgrube és a Tamischbachturm előtti völgyben megbúvó Leopoldsteini-tó, majd jobbra a Seemauer, a Kaltmauer, a Kis- és a Nagy-Kollmannstock (1768m) gerince szelidül az 1711 méter magas Plankogel csúcsába (a képen balról jobbra):
Ha valakit az eddigi látvány esetleg nem varázsolt volna el kellőképpen, akkor szerencsére ott van a keleti oldal is: balra a háttérben a Griesmauer kopár, havas sziklái uralkodnak kb. 2000 méter magas csúcsaikkal, tőle jobbra az 1910 méter magas Polster fogadja oldalába az országutat. Érdemes egy kicsit elmerengeni a hídon is, amin az országút kanyarog... A sort a panorámát talán (sajnos) leginkább meghatározó külszíni fejtés, az Erzberg zárja, mögötte az Eisenerzer Alpen vonulata tornyosul:
A szép időben nem mi vagyunk az egyetlenek fent, sok túrázó és ferratazó osztozik a csúcson. Üldögélnénk még a kereszt tövében szívesen, de fél négyet mutat az óra, és még lefelé is meg kell tenni ugyanazt az 1050 méter szintkülönbséget... így hát elindulunk. Visszafelé több lehetőség is kínálkozik: ha a kereszt "alatt" a zöld kijárat táblát követve indulunk el, akkor a Markussteigen (A/B) jutunk vissza előbb a ferrata beszállásáshoz, majd a már ismert úton vissza a városba. Mi nem ezt az utat választottuk, hanem bepróbáltuk a gerinc másik oldalát: a kereszt mellett "jobbra" indultunk el. Az út viszonylag szegényes jelzésekben, de a kitaposott ösvény azért segít. Először a gerincen haladunk, apró fenyők és cserjék között, majd ereszkedni kezdünk és egy hatalmas füves mezőn haladunk egyre erőteljesebben lefelé. Egyszercsak egy "benyúló szurdokhoz" érünk, itt kezdődik egy éles jobbra fordulattal a Südwandsteig, ami egy igazán kellemes, dróttal biztosított 200 méteres ereszkedés. Komolya szakasz sehol sincs benne, sőt, a kis vaslétra kifejezetten mókás a közepén. Mivel azonban túl vagyunk már 6 órányi kemény mászáson, így fokozottan érdemes figyelni, mert a párkányok és a lépések sokszor keskenyek. Helyenként a drótot rögzítő csapok is kilazultak már, így az óvatosság nem árt! Gyorsan hagyjuk magunk mögött a métereket, és hamarosan kiérünk a napsütötte hegyoldalra. Még pár lépés, és lent is vagyunk a steig 1600 méter magasan fekvő beszállásánál. Innentől a kitaposott utat követjük: eleinte még köves-törmelékes a terep, majd beérünk a fák közé és az útvonal is erdei úttá szelidül. Kanyargunk folyamatosan a fák között, néha keresztezzük az erdei utat is, majd újabb erdős terep, mígnem mintegy 1,5 órai gyaloglás után elérjük azt a kereszteződést, ahol reggel elindultunk a másik irányba fölfelé. No még pár méter, és előbújik a mező is, megjelenik az első ház is a szomjas vándoroknak szánt kúttal... visszafordulunk, a lenyugvó Nap fényében úszik a gerinc, tetején csillog a kereszt. Ott voltunk fent, bizony! A hátunk mögött pedig a külszíni fejtés ragyog az esti, narancsos fényben...





Via ferrata Összes ferrata