Ismét napos az idő, és mi megint szerencsét próbálunk! :) Előző nap megtréfált bennünket az alpesi idő, ugyanis még napsütésben indultunk el a Gosautal festői völgyének végében, a Gosausee innenső sarkában megbúvó vendégháztól, de mire megtettük az első lépéseket a steigen, addigra nem csak beborult és feltámadt a szél, hanem az eső is ismét belekezdett... de most ismét ragyog a nap, és az a sarok is szép tiszta, ahonnét előző nap az égi áldást kaptuk! :)

A Gosauseet könnyú sétával meg lehet kerülni, nekünk a körúton, a tó bal oldalán kell elindulnunk: már a kezdés nagyon ígéretesnek tűnik, hiszen jobbunkon a kékeszöld tó vize ragyog a napsütésben, előttünk pedig a Dachstein csúcsa és a gleccser magasodik. A legfelső skalpokat sajnos felhő takarja, de a gleccser alsó széle azért így is látszik. Fantasztikus látvány. Azért jobb lesz, ha megszokjuk, ugyanis a steigen végig ebben a panorámában kell majd másznunk! :) Néhány kanyar után az elágazásnál tartsunk jobbra, maradjunk a tó partján. Kb. 15-20 percnyi séta után egy nagy tábla jelzi: megérkeztünk!

A Laserer Klettersteig az út jobb oldalán, a korlát tövében indul. Az útvonalvezetés nem sokat teketóriázik, szinte azonnal a sziklafalon vagyunk! :) Az alsó rész különlegessége, hogy a tó partján halad, eleinte viszonylag magasan (jelen esetben olyan 6-8 méterrel a vízszint fölött), majd ahogy haladunk előre, fokozatosan tartunk egyre lejjebb, mígnem egyszercsak elérjük a tó szintjét, és innen kapaszkodunk vissza. Az első lépések nem nehezek, bőven akad természetes lépés és a drótba is lehet kapaszkodni. Pár méter után kibukunk a fal takarásából, és innen már semmi nem áll a lélegzetállító kilátás útjába: a falról láthatjuk a teljes Gosauseet, mindkét irányban, a tó jobb partján a Gosaukamm vonulatait és a tó mögött a felhőkbe burkolódzó Dachsteint is! Az ember nem győzi hova kapkodni a fejét. Azért csak óvatosan, érdemes a lábunk alá is nézni, ugyanis a kezdő B-s terep észrevétlenül C-sbe vált át: a lépések egyre kisebbek, sokszor épp csak a lábunk hegye talál támaszt. A drót azért nagy segítség, néha karból kell tartanunk magunkat. Olykor-olykor megjelennek a mesterséges vasak is, ezek általában elég szélesek ahhoz, hogy mindkét lábunk elférjen rajta. Az alsó szakasz közepe táján van egy kiugró sziklatömb, ezt kell megkerülnünk, itt az átlépés elég nagy. Alattunk a semmi, csak a tó kristályzöld vize csillog a napfényben. A steig iszonyú izgalmas, nem az eddig megszokott könnyű C-s szakasz a Hohe Wandon, hanem attól sokkal élvezetesebb: mindig keresni kell a lépést. Mindezt pedig az idilli környezet tetézi! Miután átléptünk a sziklán, rövid kanyar után lefelé araszolunk, majd elérjük a tó szintjét. Ekkor a terep is könnyebbé válik (B), kis nyújtózkodás után még a vízbe is beleér a kezem. Nem túl meleg :) A vízparti idill azonban nem tart sokáig, a természetes lépéseket egyre inkább felváltják a mesterséges kampók, majd elérkezünk a steig egyik kunsztjához, a Himmelsleiter létrához. Az átlépés nem okozhat gondot, elég alaposan kiépítették, viszont maga a létra igencsak izgága. Gyakorlatilag a "lépcsőfokok" két dróton függenek, ami így összességében egy elég hajlékony létrát eredményez. A lépések és a fogások jók, akasztáskor kicsit tartani kell magunkat karból, de az állandó mozgás sokszor "negatív" mászást eredményez. A létra felső része már a sziklához van rögzítve, így egyszerűbb a kapaszkodás. Felérve jobbra indulunk tovább, itt is mesterségesen bevert L-vasak segítenek. Azért nem szabad alábecsülni ezt a steiget, igencsak megdolgoztat karból, így jólesik a széles lépés, amin lehet pihenni egy kicsit. Alattunk elég mélyen a tó, de igazából még csak most kezdünk el felfelé mászni... rövid vízszintes szakasz után elérjük a steig fordulópontját: felfelé mászunk U-vasakon, majd a csúcson visszafordulunk. Az út meredeksége csökken, de még mindig felfelé mászunk, majd egy kiálló tömb megkerülése után ismét felfelé megyünk. Talán ez a steig legnehezebb része, részben a nagy magasság és a kitettség, részben pedig a lépések nehezebbé válása miatt. Egy-egy helyen nincs segítség, csak a sziklafal van, és bizony jól esne egy kapaszkodó. De csak a szikla és néhány apró lépésnek látszó mélyedés áll rendelkezésre. Itt bizony gondolkodni kell picit, merre is van az a bizonyos előre. Szerencsére a drótba lehet kapaszkodni, és lépést is talál a cipőorrom, így hamarosan én is a steig legmagasabb pontján (Steinwanne) mászhatok. Pár lépés előre, vízszintesen, majd hirtelen gondolattal megindulunk lefelé. Mivel ez az út legmagasabb pontja, gyönyörű a kilátás, egyetlen fa sem takarja el a Dachsteint, amelynek egyre nagyobb része látszik ki a felhőkből. Ugyan a csúcsot még mindig kalapként ölelik körül a felhők, jó lenne egy képet készíteni, de a steig ezen része nem igazán alkalmas a pakolásra... Lefelé hamar telnek a méterek (Fotoeck), s egy éles jobbra fordulattal ismét vízszintesben haladunk (Theatermanege), kicsit lefelé, majd egy kanyar után megpillantjuk a steig második kunsztját: a hatalmas függőhidat. Az átszerelés és az átlépés most is biztonságos, bőven van hely, a híd viszont csak két drótos: az egyiken lépdelsz, a másikba akasztasz. A táv első fele könnyen megy, csak lefelé nézni nem szabad: először az út felett araszolunk, majd kiérünk a tó fölé és már semmi sincs alattunk :) (Hadd jegyezzem meg itt, hogy az úton sétálók közül jegyezte meg egy kisgyerek, hogy itt akkor sincs baj, ha ez ember esetleg leesne, hiszen akkor beleesik a tóba és majd szépen kiúszik... :) A híd közepén át kell akasztani, itt érdemes karból erősen tartani! Az átakasztás után a drótok helyzete megfordul: kicsit a vállunk fölött kell kapaszkodni, ami negatív jelleget kölcsönöz az átkelésnek. Eleinte ez még izgalmas, később azonban meglehetősen fárasztóvá válik. Jól esik nekitámaszkodni a falnak a híd végén! :) Az eső úgy gondolja, nem lehet a napsütésé a főszerep, így az átkelést a hídon szemerkélő esőben tesszük meg, de mostanra eláll a permet és ismét a hátunkat melengető napsütésben mászahtunk felfelé a Dachsteinstiege-n. Nagyon kellemes U-vasakon lépdelünk, a fal tetején viszont elfogynak a mesterséges segítségek és csak egy jópofa sziklatömb bíztató természetes lépései maradnak. Még pár húzódzkodás, és fent is vagyunk: az Adlerhorston kis fapad vár ránk, innen gyönyörködhetünk a tóban és a szemközti gerincekben. Az utolsó szakasz már nem hosszú: egy A-s ereszkedés után ismét sziklafalra érünk, a bevert lépéseknek köszönhetően hamar leérünk, meredeken megyünk lefelé a teraszon (Balkon). Az utolsó méterek trükkösek, ugyanis a drót nagyon közel megy a sziklához, a lépésekért sokat kell küzdeni. Ottjártunkkor az esők miatt nagyon sok helyen folyt a víz is és a nedves kő igencsak csúszott, kevés stabil lépést hagyott nekünk. Ez a kis izgalom igazán jólesik az utolsó méterekre, amikor is elérjük a végső ereszkedést: egy nagy lépéssel átállunk a vasra, no még egy lépés jobb lábbal, és... és igen, ki kell akasztani a karabinereket, majd egy erélyesebb lépéssel lent is vagyunk az úton. Körbeértünk! A steig eleje és vége ugyanott van, innen már csak vissza kell sétálnunk a tó menti erdei úton a vendégházig, ill. a parkolóig.

Nagyon izgalmas, gyönyörű tájakon haladó technikás steig, de a B/C nehézségi szintet inkább erős C-nek mondanánk, a rengeteg és olyakor tartós karból tartás miatt. Ezzel együtt, csak ajánlani tudjuk mindenkinek! Kötelező! :)



Via ferrata

Összes ferrata