Góré túraoldala - Millnatzen Klamm Klettersteig
 
2022100.24.115.215#2022#05#24#13#58

Magyarország
 
Magashegyi túrák
 
Via ferrata
 
Vizi extrém sportok
 
 

Millnatzenklamm Klettersteig
Régió: Lesachtal, Karintia (Kärnten), Ausztria
Nehézség: B-C
Táv (steig): 1,5 km
Táv (össz): 2,9 km
Szintkülönbség (steig): 250m
Szintkülönbség (össz): 700m
Idő (steig): 1,5 óra
Idő (össz): 2,5 óra
A túra időpontja: 2011. augusztus 8.

A parkoló és beszállás GPS koordinátái: 46°42'44.6"É, 12°49'21.2"K

Ez a nap is egy szurdokos mászást tartogatott a számunkra, azonban naivság volt a részünkről azt hinni, hogy odamegyünk, mászunk egyet és majd szépen visszasétálunk a kocsihoz, mindezt kellemes augusztusi napsütésben... kicsit megcsúsztunk a reggellel, így erősen délután volt már, mikor elindultunk felkeresni a steiget. Az Alpokban jellemző, hogy a reggeli / délelőtti szép tiszta idő délutánra esetleg borongús, esős időbe hajlik át, de most zavartalan volt a napsütés, sehol egy felhő az égen. Az odavezető út akkor kezdett izgalmassá válni, mikor Kötschach-Mauthen után folytattuk utunkat a 111-es főúton Silian felé: az eddigi széles, nyugodt főút helyett egy nagyon kanyargós, sok helyen alig másfél sávos hegyi utat kaptunk. Mi tagadás, Ausztriában nem ezt várja az ember... a rengeteg kanyar miatt lassan is haladtunk, így kellett vagy fél óra, mire elértünk a Klebas nevű falucskáig. Itt kell figyelmesnek lenni és a Tschech irányt (jobbra) keresni. Az igazi élmények itt kezdődnek: az út egysávos, meredek és kis házikók között kanyarog. Lassan elvesztünk minden reményt, merre is van az előre, annyi a kis leágazás. Egyre feljebb érünk a domboldalon, mindenfelé takaros porták sorakoznak, a kilátás pedig pompás. A lényeg, hogy kitartóan autózzunk egyenesen előre, le ne térjünk sehol sem. Onnan tudjuk, hogy jó irányba tartunk, hogy egyszercsak elfogy a műút, és egy kavicsos erdei úton kell tovább haladnunk. Pár száz méter után az út megszűnik, egy parkoló féleséggé szélesedik, és egy rögtönzött karóra valahol egy steig felirat is ki van tűzve... ha a patak hangját halljuk, akkor nem lehetünk messze, gondoltuk :)

Balra, az úton felfelé indulunk el, majd hamarosan lesz egy jelzés is: fel a nyereg tetejére, innen már látszik a szurdok alattunk. Megjöttünk! A nyereg nem túl nagy, de azért van hely a beöltözésre, még padot is találtunk! Ha rajtunk a felszerelés, akkor irány a meder! A nyergen le kell sétálnunk, és innentől végig közvetlenül a patak mellett haladunk. Egy utolsó pillantás az égre, minden szép napos, akkor mehetünk. Az indulás nem vészes, ugyan ott a drót, de igen kellemes lépések segítenek bennünket. A látványra sem lehet panasz, hiszen rögtön egy vízeséssel találjuk szemben magunkat! Az Aqua Verticalig vezető szakasz többnyire A-s, helyenkétn B-s, a meder feletti sziklás talajon kell mászni. Az Alföldhöz szokott szívünknek mindenképp élmény ez a kis szurdokfal is, hiszen mégiscsak egy patakmeder oldalában mászkálunk! A lépések jók, itt-ott azért kisebb zuhatagok mellett is elmegyünk, majd egy szűk részhez érünk, amely egy kicsi vízesésben végződik: itt már a sziklafalon mászunk, és nem is sejtjük, mi vár ránk, ha felérünk: igen, ott állunk az első vízesés tövében, a drót pedig átkel a patakon... morfondírozásra nincs nagyon idő, mert szépen száll ránk a vízpára, így meg is ragadjuk az első függőhidat és szépen átaraszolunk a patak fölött. Nem megyünk magasan, de azért figyelni kell, hiszen a párás drót helyenként igencsak csúszik. Ha átértünk, akkor egy B-s falmászás következik: a vízesés jobb oldalán mászunk fel, a lépések kicsit magasak és helyenként "hiányoznak", bizony itt csak a falra számíthatunk! A mászás élvezetes, bár szerintünk a felső harmad inkább a C-s nehézség felé hajlik... oh, mi volt ez? Mintha csöpögne az eső. Ááá nem, biztos csak a víz. Miután leküzdöttük az első vízesést (mert lesz több is!), visszamegyünk a meder bal oldalára egy függőhídon: a lépéseket két kapaszkodó drót segíti. Kicsit szusszanhatunk, vízszintesen megyünk tovább (A). Oh, megint éreztem valami nedveset. Bizony, ennek fele sem tréfa, eleredt az eső! Csak kicsit csöpög, jó lesz ez, már megvan a steig majdnem fele, nem fordulunk vissza. Úgyis víz mellett megyünk, úgyis vizes minden, legfeljebb felülről is jön majd egy kis mosdás... így megyünk tovább, egy rövidke felkapaszkodás, egy hosszabb függőhíd, ami már csúszik az esőben, és el is értük a második vízesést, a Doppel Wasserfallt. Érdekessége, hogy a víz egy nagy sziklát kerül meg, és a híd épp erre a sziklára vezet, vagyis pont a vízesés közepén állunk. Innen a patak medrében kell visszatérni a bal oldalra, a drót inkább csak vezetésnek használható. Mivel mostanra már teljesen eláztunk, így nem is igazán zavar, mennyire kell a patakban menni. Kiértünk, a drót is elfogyott, a sáros oldalfalon haladunk tovább. A szurdok igazán csodás látvány, még így szakadó esőben is, de lassan azért úrrá lesz rajtunk a "józan ész": egyre erősebben esik, teljesen eláztunk, fúj a szél, fázunk és a steig is egyre jobban csúszik. Ugyan közel sem volt olyan vészes, mint amilyenre számítottunk, azért most már máshogy értékeljük a mindenhol megtalálható kiírást: esős (rossz) időben senki ne vágjon neki egy-egy steignek! Ilyesmiken morfondíroztam, mikor elértük az utolsó szakasz beszállását: a kezdeti vízszintes szakasz csupán A/B-s nehézségű, de amint elindulunk a Gischt Dusche meredek oldalába bevert kampókon, úgy erősödik a terep egészen C-s fokozatig. Lassan megszokjuk az esőben mászást, így a könnyű vízszintes szakaszt hamar magunk mögött hagyjuk. Hiába pillantgatok a hátam mögé, a szurdok elég keskeny így nem sokat látunk az égből, csak abban lehetünk biztosak, hogy a felettünk esik! :) Közben elérünk a Lurn Fall nevű vízeséshez, amely mellett felmászva elérjük a steig végét: balra felfelé indulunk, a terep csalóka: mindenfelé aljnövényzet zöldellik, de bármerre is lépünk, a föld mindenhol süpped. Nem nehéz szó szerint bokáig merülni a sárban. A mászás felfelé ezért kicsit nehézkes, de lassan elérjük az erdei utat, amely az első jele annak, hogy túl vagyunk a lápos-süppedős szakaszon. Az erdei úton balra induljunk el, lefelé a hegyről. Nem igazán vitték túlzásba a jelzéseket, de pár kanyar után mégiscsak megjelenik a piros-fehér jelzés, amely az erdőn keresztül vezet vissza a szurdok aljához, a parkolóhoz. Még jócskán bent vagyunk a fák között, mikor azt vesszük észre: mintha nem esne annyira az eső. Ez ugyan lehetne amiatt is, hogy egy sűrű erdőben megyünk, de mikor a nap is kisüt, akkor már biztosak vagyunk abban, hogy az eső eddig tartott. Hát ezt kifogtuk! :) Azonban hiába sütött ki a nap, mi annyira átfáztunk, hogy a kocsiban teljes erővel ment a fűtés, míg le nem értünk a hegyről...





Via ferrata Összes ferrata