Klamm. Vagyis szurdok. Mikor először láttam meg a képeket erről a steigről, rögtön tudtam, hogy ide mennünk kell! Kedvesem, Judit is osztotta a lelkesedésemet, így nem sokat haboztunk, amint adódott rá alkalom, felkerestük ezt a fantasztikus helyet. Képzeljetek el egy mesés szurdokot, alján a békésen folydogáló patakkal, ami már önmagában egy élmény. Hát még így, hogy a patak fölött, vízesések oldalában kell mászni!

No de ne siessünk ennyire előre, a célunk az Ausztria déli tartományában, Karintiában megbúvó piciny falu, Unterpirkach. Ha Spittal an der Drau vagy Lienz felől jövünk, a Felső-Dráva-völgyében (Oberdrautal) jövünk, akkor a B100 főúton érjük el Oberdrauburg városát, itt kell ráfordulunk a B110 útra Kötschach-Mauthen, illetve Olaszország (Plöckenpaß) felé. A vasúti átjáró utáni kanyarban már ki lesz táblázva Unterpirkach. Ha délről, a Gailtal vagy Lesachtal felől érkezünk, a B111 úton érünk be Oberdrauburgba, ahol egy jobb kanyarban látjuk meg az első kiírást. A kis műúton hamar beérünk a hegy oldalába, takaros vendégházak, mezők és pajták váltják egymást. Unterpirkachba beérve addig menjünk, amíg nem keresztezzük a patakot. A híd után lesz egy kis tisztás, itt, az erdő szélén tudjuk letenni a kocsit.

Megérkeztünk! Érdemes itt felvenni a felszerelést, mert nem kell sokat menni. Ha a patak folyásával szemben állunk, akkor a patak bal oldalán kell elindulnunk (tehát vissza kell mennünk a hídon), befelé az erdőbe, majd pár száz méter után kiérünk egy tisztásra, és bizony lakóházat is találunk. Ne ijedjünk meg, a lakóház melletti kis ösvényen induljunk el a patak felé, majd pár lépéssel már bent is vagyunk a mederben! Itt kezdődik az élmény! A túlparton egy öreg, mára már használaton kívüli malom bújik meg a hatalmas, vöröses sziklafal oldalában. Kivájt fatörzs terelte egykoron a vizet a most csak némán meredő kerékre, az épület elhagyatottnak látszik. A beszállás igazából nem nehéz, köves-törmelékes terepen indulunk be a meder közepe felé. A steig egy nagyobb darab sziklával kezdődik, az első szakasz egy kb. 10 méteres függőleges felmászás az első vízesés mellett. Ugyan a szikla teljesen sima, de nagyon jó lépések vannak beverve, így a kezdés egy C nehézségű "bemelegítés". Ha legyűrtük az első akadályt, akkor utunkat a mederben folytatjuk, itt a terep nem igényel biztosítást, kövek, sziklák és törmelékek között bandukolunk - természetesen a mederben! Mielőtt lankadna a kedvünk, felkapaszkodunk a meder oldalába, az elején még vannak jó lépések, később aztán jól tud esni egy-egy vas. Vízszintesen haladunk egy hatalmas, ferde és sima sziklatömb oldalában, majd elérkezik az első adrenalin-forrás: át kell kelnünk a patak túloldalára, mégpedig egy, a víz fölé kifeszített függőhídon! Az első híd "csupán" két drótból áll: az alsó dróton lépked az ember, a felsőbe kapaszkodik, ill. biztosít. A beszállás a hídra nem különösebben nehéz, de a haladás annál viccesebb: mivel a felső drót sokkal beljebb van, így bizony guggolva-rogyasztva kell a fenekünket hátra tolni, nehogy előre bukjunk. Mókás látvány oldalról :) Furi, de egyben fantasztikus érzés a víz fölött, a zuhatag pereménél egyensúlyozni a dróton. Az áthaladást nem szabad elbliccelni, mert a vízpára miatt a drót nedves és igencsak csúszik, így lassan, kapkodás nélkül araszolunk a túlsó fal felé. Ennyi volt? Neeeeeem! Ugyanis pár lépés után be kell szállnunk egy újabb hídba. Ez azért már komolyabb, itt az alsó drótot két oldalsó kapaszkodó és egy felső, biztosító drót kíséri. Ez a beszállás a legnehezebb a steigon, mert egy függőleges falon kapaszkodva kell megtartanunk magunkat az átakasztáshoz, miközben be kell bújni a kapaszkodó drótok közé is. Ha megvagyunk, mehetünk tovább, alattunk a patak épp kikanyarít egy darabot a sziklafalból...

A hidak után kicsit könnyebb, B-C-s szakaszok következnek, hol felfelé kaptatunk, hol a mederben sétálunk. A lépések idővel egyre fogynak, egyre több ügyesség kell ahhoz, hogy a szurdok fala adta természetes lépések segítségével haladjunk. Mielőtt felbukkannánk a fal tetején, átöleljük a sziklát, átlépünk és úgy érünk vissza a mederbe. Most egy könnyebb szakasz következik, felmászunk egy nagy sziklára, majd lemászunk róla. De nem akárhogy! Egy nagyobb lelépéssel megállunk a szikla peremén, innen egy dróton lépegetünk át a szomszédos sziklára, ami kb. 2-3 méterre van tőlünk. Ez eddig rendben is van, de alattunk méterekkel dübörög a patak! Sőt, itt sincs megállás: bal oldalon egy hatalmas vízesésben zúdul alá a nyáron is csupán néhány fokos víz... ilyenkor az ember mindenről megfeledkezik, csak a drót, a szikla és a víz jár a fejében. Ha megmásztuk a sokadig vízesést, akkor újabb függőhíd vár ránk: ismét átkelünk a patak felett. A sok átkelés és sziklamászás után kicsivel könnyebb, B-s szakasz következik, amíg el nem érünk a Szivárvány-vízeséshez (Regenbogen Wasserfall). Itt egy hatalmas gátat építettek a szurdokba, ami megfogja a vizet, ami így sok-sok méteren bukik alá. Nevét onnan kaphatta, hogy a lezúduló vízből annyi vízpára száll fel, hogy amikor átsüt rajta a nap, mindenféle színben pompáznak a falak körülötte. Miután vízszintesen megközelítettük a gátat, ki is másszuk: a lépések jók, nagyok, de kicsit távol vannak egymástól, így sokszor (tényleg) nagyot kell lépni a falon. Több helyen akad szép nagy természetes lépés / pihenő is a B-C-s falon. Ahogy egyre magsaabbra érünk, úgy tűnik egyre távolibbnak a szurdok alja. Lassan kibukunk a gát pereme fölött, de azért a fal végén marad pár méter vízszintes szakasz is, míg elérjük a gátat.

Az igazán izgalmas részek ezzel véget is értek. A gát felett a patak medre kiszélesedik és sekélyebb lesz, így folyása is lassul, megnyugszik. A medrében kisebb kövek között sétálunk, majd nem sokkal később át is kell kelni a patakon. Itt semmi segítségünk nincs, így magsabb vízállásnál ezt a mutatványt nem ússzuk meg fürdés nélkül! Nekünk szerencsénk volt, át lehetett kelni a patakon viszonylag szárazon. Az utolsó szakasz egy kisebb vízesés előtt kezdődik: a falra való beszállás kicsit komolyabb, C-s szintű. A lépés magasan van, és bizony karból kell felhúznunk magunkat! Ha az első lépésen fent vagyunk, akkor már nem lesz baj: kicsit megyünk feljebb, majd vízszintesen haladunk, eleinte a fal természetes lépésein, majd ahogy kanyarodik a fal, úgy jelennek meg a mesterséges segítségek is pár méterre a víz szintje felett. Innentől már nagyon jók a lépések és a kapaszkodási lehetőségek is, pár lépéssel elérjük az óriási völgyzáró duzzasztógátat. Ennek oldalában kell felkapaszkodnunk, egészen a gát tetejéig. Innen indul ugyanis a túristaút vissza a faluba. Először felfelé kell mennünk, nem is keveset, majd jobbra lefelé tartva elindulunk egy elég meredek hegyoldalban lefelé. Jó 20-25 percnyi ereszkedés után érünk vissza a patak mellé, a malom alá, ezúttal a patak jobb oldalán. Pár perc séta még az erdőben, és az út végén előbukkannak az autók.



Via ferrata

Összes ferrata