Szurdok, még mindig. A mai kalandunk egy igazán kellemes, élményekben gazdag steig lesz, ami rövidsége miatt egyáltalán nem megerőltető, és a nehézsége is inkább az erősebb B-nek felel meg, mintsem a C-nek. Ennek ellenére gyönyörű kilátásban lehet részünk a patak fölött, a dróton egyensúlyozva, ill. egy könnyebb, de aktív pihenőnapnak is teljesen ideális választás a Rotschitza Klamm. A szurdok igencsak eldugott helyen fekszik, így bennünk is felmerült párszor, hogy lementünk-e már a térképről, de azért a végén csak odataláltunk :) Az Olaszország felé kanyargó A2 autópályát például a Villach-Warmbad lehajtónál elhagyva a 85 főutat keressük Finkenstein / Latschach irányába, majd ha beértünk Finkensteinbe, akkor árgus szemekkel figyeljük az Altfinkenstein jelzést. Ne egy vészesen apró táblára számítsunk, de azért készüljünk rá, hogy eléggé az utolsó pillanatban lesz a tábla. Ha megvan a kis hegyi falu utolsó utcájára emlékeztető út, akkor menjünk csak jó sokáig :) Itt már lesznek táblák, amik a célállomást, a Baumgartnerhofot hirdetik. A táj közben kellemes, legelős hegyoldallá szelidül, ahogy kiérünk a faluból, meg is kezdjük az emelekedést felfelé. A fogadó előtti parkolóban nagy a tömeg, mire odaértünk, az első turnus végzett is... gyűlnek a felhők a csúcs körül, aggódva figyeljük mi is őket (az előző napi komplett fürdés után nem szeretnénk ma is esőben végigmászni egy ferratat), de a szembejövők megnyugtatnak, hogy odafent gyönyörűen süt a nap.

Körútunk a parkoló sarkában álló információs tábla mellett indul: ahogy felérünk a bucka tetejére, rögtön balra kanyarodunk, majd követjük a jelzést. Miután jól megkerültük a dombot és egy kicsit fel s alá kacsáztunk, beérünk az erdőbe a patak mellé, itt már az út is meredeken emelkedik. Elhagyjuk a szelid legelőket, az ösvény is inkább kavicsos - mellettünk pedig hangos dübörgéssel zúdul alá a Roschitza-patak. Kb. fél órát gyalogolunk a beszállásig: ahogy kiérünk a fák közül, meglátjuk a szurdok talán legszebb részét, egy hatalmas vízesést. A steig a patak túloldalán indul, az átkelés nem okoz különösebb gondot, mert meglehetősen alacsony a vízállás, ám épp eső után lehet lábat kell mosnunk... Bemelegítésként a vízesés bal oldalán kell leküzdenünk a vízesés magasságát: a függőleges falon nagyon jók a lépések (B), így nyugodtan gyönyörködhetünk a közvetlen mellettünk alázúgó vízben. Ha felértünk, érdemes egy pillantást a hátunk mögé is vetni, ugyanis a távolban ott zöldellik a Faaker See szebbnél szebb zöld árnyalatokban pompázó víztükre. Ha kigyönyörködtük magunkat, akkor usgyi tovább, hiszen az igazán izgalmas részek még csak most jönnek! A drót a meder bal oldalán, a sziklafal tövében halad tovább, kicsit talán emelkedünk is, de a lépések mindenütt jók. Mivel közvetlen a vízparton megyünk, így a sziklák mindenhol vizesek, csúsznak. Sorra hagyjuk magunk mögött a "mini vízeséseket", mígnem megjelennek a vaslépések a falban. Ezeken haladva el is érjük az első függőhidat! A hídra való beszállás a steig legnehezebb szakasza (könnyű C), ugyanis a lépések vége már függőleges. Közben át kell bújnunk a dróton is, illetve ha fent vagyunk, akkor igencsak hátra kell dőlnünk, különben csúnyán orra bukhatunk... kicsit ügyeskedni kell, de a "beszállás" inkább izgalmas, mintsem félelmetes. Ha már mindkét lábbal a dróton állunk, szusszanhatunk egyet: előttünk a tó, alattunk a patak, mi pedig állunk a vízpárában... nagyon jó érzés mindez! Ott a dróton, a szurdok közepén... az átkelés meglehetősen mókás, mert tényleg úgy kell állni, mint akinek gondjai vannak... (lábak térdben berogyasztva, fenék hátratolva, nyújtott karokkal kapaszkodva :) A meder túloldalán azonnal újabb kaland vár ránk: jön a második nagy vízesés, aminek az oldalában bizony fel kell kapaszkodnunk. Ez a magasságkülönbség kisebb, mint az előbb, de itt már a lépések sem olyan kényelmesek, kicsit szükség van "saját lépésekre" is. De ez egyáltalán nem baj, hiszen ezért jöttünk! Rövid vízszintes szakasz után újabb hídon megyünk vissza a bal oldalra, ahol egy oldalt beömlő patak áztatja el a kevésbé figyelmes mászókat. Lassan a szurdok felső részéhez érünk, hol a patak egyik, hol a másik oldalán járunk, ha magasabb a víz, akkor az átkelések nem úszhatóak meg szárazon, de most nincs ilyen gondunk. Az utolsó etapban már szélesebb a szurdok, a terep is enyhébb: a meder bal oldalán haladunk a sziklafalon, s utolsó "megpróbáltatásként" egy függőleges, felfelé mászás vár ránk. Mikor elfogy a drót, átkelünk a gát előtt a meder jobb oldalára, s ezzel tulajdonképpen a steig végére is értünk.

A steig igazán kedves, érdekes, de azért egy leheletnyit lehetett volna hosszabb is :) Az erdei ösvényen elindulunk visszafelé. Annak ellenére, hogy a szurdokban végig felfelé jöttünk, tehát a parkolónak lefelé kell lennie, mégis felfelé indulunk el. Pár kanyart teszünk meg így, majd egy bal kanyarban hirtelen fordulattal betérünk a fák közé, és a mező szélén, az árnyékban lesétálunk a Baumgartnerhofig. Lehet nem is olyan nagy baj, hogy nem volt hosszabb ez a steig, mert nem sokkal azután, hogy beültünk az autóba, ismét rákezdett az alpi nyári zivatar...



Via ferrata

Összes ferrata