Góré túraoldala

Hollókő

Táv: 2 km
Szintkülönbség: minimális
Régió: Cserhát
A túra időpontja: 2008. október 18.

Világörökség. UNESCO. És ennek Magyarország is része, a Világörökség kincsihez mi is hozzátettük a magunkét, ez esetben Hollókő községgel. A Cserhát dombjai között megbúvó falu Hatvan és Salgótarján között kb. félúton fekszik, és a főút mellett egy nagy sziklán megpihenő fekete holló jelzi, itt kell lekanyarodni egy nem mindennapi mesevilágba.

Ha Hollókőn járunk, akkor két dolgot nem szabad kihagyni: a falu feletti sziklán magasodó Hollókői Várat és a Világörökség részét képező Ófalut. Ez mindenki számára kötelező! Mi a falu felső részén kialakított nagy parkolóban hagytuk a kocsit, máshol nagyon nem is lehet, ugyanis az Ófaluba csak külön engedéllyel szabad behajtani. A parkolóból egy tíz perces, kellemes kis séta vezet a falu felett magasodó sziklára, illetve tehetünk egy körtúrát is a csúcs oldalában, ha minden irányból szeretnénk megcsodálni a várat. A kiépített úton megismerkedhetünk a

Cserhátra jellemző andezittel és a vulkanikus hegység kialakulásával. Néhány állomás után elkanyarodunk a vár felé, és már látjuk is az egykori bejáratot... A falak a régmúlt időkről tanúskodnak, hiszen az első - már írásos - említése a várnak a 13. századból való, ekkor "Castrum Hollokew"-ként hivatkoztak rá. Az eredetileg a Kacsics család tulajdonába tartozó vár az évszázadok folyamán sokmindent megélt, volt kiskirályé, az államé, sőt még a törökök is elfoglalták. A vár részletes történelmét itt ismerhetitek meg. A mai formájában helyreállított vár 1996 óta látogatható, és a legtöbb hazai megmaradt várrommal ellentétben igen nagy mértékben helyreállították. A bejárat mögött az egykori előudvarba érünk, s pár lépcső vezet tovább a gazdasági épületek és a kút felé. Ha magát a központi épületet sétáljuk körül, akkor tökéletes kilátás nyílik a Cserhát dimbes-dombos, erdőkkel borított vidékére, illetve észak felé távolabb már Szlovákia terül el. A központi palotarész belső kialakítását is szépen helyreállították, így mindenki szabadon eljátszadozhat a gondolattal, milyen is lehetett a királykisasszonyok és királyfiak élete ezekben a szobákban. Az alsóbb termekben kiállítást láthatunk a vár történetéről, maketten megnézhetjük, milyen is volt a vár az eredeti pompájában, sőt, az egyik terem még be is van rendezve: korhű figurák illusztrálják a hajdani királyi életet! A keskeny csigalépcsőkön ballagva az ember elgondolkozik, vajon merre lehetnek a várakra jellemző titkos menekülő folyosók? A felsőbb szintek apró, keskeny ablakain át ki-kipillanthatunk a vidékre, és a várfal tetejéről is megcsodálhatjuk a közvetlenül a vár alatt megbúvó települést. Közben a vár csak nem akar kifogyni az emeletekből, minden ajtó mögött újabb és újabb termek bújnak meg. A legfelső torony tetejére már nem tudunk felmenni, de a lefelé út is tartogat még fel nem fedezett részeket... innen lentről még monumentálisabbnak hat a vár, ami első ránézésre talán nem is tűnik olyan nagynak, mint amilyen valójában.

A várkapu előtti térről indul egy meredek kis ösvény le a faluba, ami egyenest az Ófalu központjába visz bennünket. A kövekkel kirakott, girbe-gurba, göcsörtös utcácskák mindkét oldalán vakító fehérre meszelt, jellegzetes

palóctetős házak sorakoznak, takaros portákkal és virággal teletűzdelt fakerítéssel. A 20. század eleji nagy tűzvész sajnos elpusztította a falu összes eredeti házát, és a felújítási munkák során már "új" stílusban építették meg a házakat - ezt láthatjuk ma is. A házak ablakai igen aprók mai szemmel mérve, de még így is bőven nagyobbak, mint régen. Itt sétálni a palóc házak között igazán különleges élmény, főleg ha valaki érdeklődik a népi élet, a palóc kultúra és a falusi világ iránt. A közeli múzeumban megtudjuk, hogy annak idején több százan is laktak a faluban, de mára az Ófalu 67 házában már csak 32 fő lakik. A hollókői lakók többsége feljebb, az Újfaluban él. Számos érdekes palóc eszközt is láthatunk, a gyerekek pedig kukoricacsővel játszanak, míg a férfiak szántanak, a nők pedig mosnak, főznek. Továbbhaladva elérjük a falu római katolikus templomát, mely a 19. században épült. A sötét faborítású torony tökéletesen illik a templomot kétirányból is kerülő utak mentén sorakozó házak közé. Az egyik előtt egy vesszőből fonott traktort látunk, a tetőről pedig mindenféle fonott kosár és tartó lóg alá: Nagymama Portékái, hirdeti a tábla... Az itteniek büszkék falujukra, arra a kultúrára, amit a hosszú évtizedek, évszázadok alatt kialakítottak. Idős néni ült az egyik kapuban, és hollókős tarisznyákat hímzett. A másik kertben egy fazekas mester állította ki mesterségének kincseit, míg az egykori posta épülete mellett a régi, ragyogó piros postaláda várta a kézbesítendő leveleket. Az idilli hangulat aztán egyszercsak véget ér, amikor elfogy a köves út és kiérünk Újfalu szélére, magunk mögött hagyva egy darabkát egy talán már letűnt, de biztosan boldog korból...