Az oldal leírásaiból is láthatjátok, hogy egy kis kalandért és izgalomért nem kell a szomszédba mennem nekem sem. Így merengtem azon is, hogy milyen jó lenne egyszer egy barlangban mászkálni, de nem kivilágított és lebetonozott úton, hanem úgy, "ala natour". Sógoromék érdekeltek a Balaton környéki túrizmusban, s ő fedezte fel, hogy Balatonederics mellett, a Keszthelyi-hegységben bújik meg egy barlang, amit így, nulla barlangász tapasztalattal is fel lehet fedezni. Nem is kellett sokkal több, és hamarosan ott álltunk a bejáratnál!

Miután letérünk a 71-es főútról, némi rodeózás következik a szőlöskertek között, de aztán hamarosan előbújik az útszéli kis faházikó, ahol már vezetőink várnak minket. Megkapjuk a felszerelést: overall, ami a túra végére egyáltalán nem fog hasonlítani mostani önmagára, műanyag sisak a fejünkre, komoly barlangász lámpa, amit a sapkánkra erősíthetünk, így nem kell vele bajlódnunk, mégis mindig oda világít, ahova nézünk. Ügyes találmány. Az első feladat, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelő méretet, és azt magára is tudja operálni. Nem feltétlen egyszerű :)

Mikor mindenki felöltözködött, megkezdjük az emelkedést. A séta könnyednek indul, de aztán a hegyoldal is bekeményít, és így már komoly tíz métereket kell leküzdenünk - természetesen függőlegesen. Egyszer csak letérünk jobbra a kijelölt ösvényről (egyébként a barlang a Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén fekszik), és máris előttünk áll a Csodabogyós-barlang gondosan lezárt bejárata. Rövid pihenő, egy kis szusszanás, az utolsó korty víz, és meg is kezdjük az ereszkedést. Az első lépések még könnyűek: kiépített lépcső vezet a barlang bejáratához, a nyíláson fény is jut be bőven, de aztán beljebb kell menni, hogy a többiek is le tudjanak jönni. Itt már egyre sötétebb van, és a végén már semmit sem látunk, csak azt a keveset, amit a lámpák fénye megvilágít. Gyors létszámellenőrzés. Mindenki megvan, a minket kísérő két fiatal srác gyorsan, ügyesen és feltűnés nélkül irányít minket. Pillanatok alatt el is érünk az első kalandhoz: eddig csak lejtett a barlang, de itt már létra is vár minket. Kopp. Hoppá, ez bizony a fejem volt! No igen, erre igencsak oda kell figyelnie az embernek, főleg ha a magasabbik fajtából való. Kis tolongás, a létra megfog minket. Alapvetően nem kell sietnünk, senki nem fog kidobni minket a barlangból :) Szépen megvárjuk, míg mindenki leér a létrán. Kísérőink közben mesélnek a barlangról, a felfedezéséről, a barlangászok mindennapjairól. Mindketten suliba járnak, és mellette hobbyként űzik ezt az érdekes "sportot", amit barlangászásnak hívnak. Azért ez mégiscsak egy teljesen más világ, mint Budapest! Közben egyre mélyebbre ereszkedünk, szinte észre sem vesszük, csak abból, hogy megnövekedett a páratartalom, és bizony az agyagos talaj a lábunk alatt vizessé és csúszóssá vált. Az elején még figyeltél arra, hogy ne legyél teljesen sáros, de hamar feladod az ezzel kapcsolatos aggályaid :) Az overallnak mindegy volt, a barlangi környezet pedig annyira le tudja kötni az embert, hogy egyáltalán nem érdekli, hol és mennyire lesz sáros. Ez a túra erről szól! Az elején még kicsit bátortalanul mozgunk az ismeretlen sötétségben, de hamar bele lehet jönni, úgyhogy mire a második, létrás-ereszkedős szakaszhoz érünk, addigra már mindenki magabiztosan mocorog. A felállított létrák sokszor csak vékony lemezből készültek, ezért ahogy haladtunk rajtuk, súlyunktól függően himbálóznak előre-hátra, meghajlanak a sziklafal kiálló részeinél, kis bizonytalanságot adva a létramászásnak. De sikeresen leértünk! Még egy kis ereszkedés, és vezetőink ünnepélyesen bejelentették, hogy most nem kevesebb, mint 60 méterrel (!) vagyunk a Föld felszíne alatt. Vagyis a magasságunk -60 méter. Ugye milyen furcsa ezt így látni? Mínusz hatvan méter. Közös megegyezéssel mindenki lekapcsolta a lámpáit. Ott álltunk lent, mélyen a föld alatt, teljes sötétben - és teljes csendben. Nem hallottál semmit sem: nem volt autózaj, nem ment az ablak alatt villamos, nem szólt a TV, nem csörgött a telefon. Maga volt a Nagy Semmi. Néha lecsöppent egy-egy vízcsepp, de mást tényleg nem lehetett hallani. Egyszerre volt fantasztikus és hátborzongató. Kezdtem azon gondolkodni, mi lesz, ha nem kapcsolnak vissza a lámpáink. Elég gáz lesz visszamenni a vaksötétben :) Persze nem volt semmilyen gond, a lámpák visszakapcsoltak szépen, mi pedig elindultunk vissza. Mi az extra túrát választottuk, ezért még előttünk állt a kaland mintegy fele. Újabb kapaszkodások és létramászások következtek, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy bizony szűkülnek a falak. Nem baj, még mindig elég tágas. Aztán már nem fértünk el keresztbe a járatban. Oldalt kellett fordulnunk. Így még ment, de már így sem sokáig. Maradt a csúszás. Egyszerre kellett oldalazva nagyot lépni és átpréselni magad két hatalmas szikla között. Nem megy. Dehogynem, lépj nagyobbat. Na még egyszer. Már majdnem jó. Itt már semmivel nem foglalkoztál, csak azzal, hogy átpréseld magad valahogy a nyíláson. Csúsztál mindenhol: a hasadon, a hátadon, a lábad is alig fért át, de mindjárt meglesz! Még egy igazán kicsit! Megcsináltam! Most már én is bíztattam a többieket, hogy menni fog, meg kell lennie. Nem ragadhatunk itt örökre! :) Szép lassan mindenki átér, ki többet, ki kevesebbet küzd, kinek segítenek, ki önerőből gyúrja át magát a szűk nyíláson. De a végére mindenki eléri a célját! A sorozatos küzdelmek elnyerik méltó jutalmukat, ugyanis egy tágas terembe érünk, ahol nagyon szép cseppköveket láthatunk, ha ügyesen fordítjuk a fejünket. Vannak egészen kicsi darabok, és vannak szép méretes, már-már emberes cseppkövek is! Kis pihenőt tartunk itt, a "díszteremben", miközben vezetőink mindegyik cseppkőhöz fűznek egy-egy történetet. Mire az összes cseppkő elfogy, addigra ki is pihentük magunkat, úgyhogy akár indulhatunk is visszafelé, most már tényleg a bejárat (avagy kijárat?) felé. Most már nem vagyunk annyira mélyen, de még így is vár ránk vagy 30 függőleges méter a felszínig. Egy utolsó pillantás a cseppkövekre, egy kis fény a lábam elé, és már jön is az újabb kaland: szűk hasadékok, magas padkák, vagy a kettő kombinálva. Húzd fel magad egy derékmagasságban lévő párkányra úgy, hogy a párkány épp olyan magas, hogy fekve elférsz benne. Nem probléma. Egészen addig, amíg rá nem jösz, hogy semmi nincs a sziklákon, amibe megtámaszthatnád a talpad és aminek a segítségével fel tudnád tolni magad. Hoppá, akkor ez mégsem olyan egyszerű... húzni sem igazán tudod magad, mert szintén nincs semmi, amibe stabilan belemarkolhatnál. Hogyan tovább? De már érkezik is a segítség, valaki alulról jól megtol, ezzel átkerül a kritikus magasságon az ember súlya, és már kúszunk is befelé a szűk nyílásba. Még pár méter, és ismét felegyenesedhetünk, az üreg kitágul és innentől már kényelmesen folytathatjuk utunkat. Nem is megyünk olyan régóta, mikor az egyik kanyarban valami fény jelenik meg. Csak nem kiértünk a barlangból? De bizony. Itt vagyunk, újra a felszínen, újra a fényben! Olyan hamar elszaladt ez a pár óra és néhány kilométer, hogy szinte észre sem vettük, hogy bő két órája lent vagyunk.

Kikászálódunk a barlang bejáratán, hunyorgunk egy kicsit a délutáni napfényben, aztán végignézünk a többieken. Hogy mindenki milyen koszos! Csupa sár, agyag, mindenhonnan csak a kosz csurog. Már épp mosolyra húznám a szám, amikor a többiek rámutatnak, hogy én sem nézek ki különbül... még az arcom is maszatos! Némi tisztálkodás és pár korty után visszaindulunk a "bázisra". Miközben ereszkedünk a hegyoldalban, még mindenki az átélt élményekről beszél, kicsit még mindenki a barlangban maradt. Odalent kihámozzuk magunkat a ruhákból, visszaadjuk az overallokat a patyolatnak, majd elbúcsúzunk kísérőinktől és a barlangtól is.

A barlangászás nem veszélytelen sport, ezért fontos, hogy legyen köztünk mindenképp e téren tapasztalt társ. Bátran merem ajánlani mindnekinek ezt a túrát, mert a hozzánk szegődött kísérők alaposan ismerik a barlangot, tapasztaltak a barlangászásban, és rendkívül segítőkészek. Akinek sikerült felkeltenem az érdeklődését, bővebb információért és további részletekért látogasson el a barlang honlapjára, a www.csodabogyos.hu oldalra!



Béke

Csodabogyós

Kossuth

Mátyás

Szentgáli-kőlik