Régió: Pilisszentkereszt, Pilis
Táv: 16 km
Szintkülönbség (függőleges): 420m
Szintkülönbség:(össz): 1250 méter
Idő: 5,5 óra
A túra időpontja: 2014. január 18.
Az idei január igen enyhének bizonyult eddig és bizony már reggel 7 fokot mértünk... több sem kellett nekünk, belevágtunk az idei első combosabb
túrába! Ezúttal is a Pilist céloztuk meg, a túra kiindulópontja a Budapesttől alig 20 kilométerre fekvő Pilisszentkereszt. A Pilisszántó felé vezető útról, a templom
után nemsokkal, a kis patakon átkelve indul a zöld jelzés. A falu határában, a focipálya sarkában élesen balra kanyarodunk, és a fák között egészen megközelítjük a Pilis
tájegység és egyben a Dunántúli-középhegység legmagasabb hegyét, a 756m magas Pilis keleti oldalát, a Pilis-oldalt. Itt már a zöld és a sárga kereszt jelzés
együtt halad. Rövid lejtmenet után jobbról egy széles földúthoz csatlakozik az ösvény, ekkor már érdemes figyelni!
Ugyanis, feltett szándékunk az érdekes mészkőképződmény, a már a falu határából is látszó Vaskapu-szikla felkeresése. A sziklához jelzett út nem vezet, de
itt a kereszteződésben indul balra egy jelöletlen földút, ami egyenesen a Vaskapu-szurdoknak nevezett völgybe vezet. Ezen az úton ballagtunk felfelé, az eddigi
kellemes túra igen hamar emelkedésbe váltott, majd egy kis kereszteződés után lehet választani: ha egyenesen megyünk tovább, amíg csak a kitaposott ösvény el nem fogy, akkor
hátulról érhetjük el a sziklát: az ösvény végén balra, a meredek hegyoldalnak fordulva már látszik a fák között megbúvó Vaskapu-szikla. Aki keményebb terepet és mászást
szeretne, az a kereszteződés után nemsokkal vágjon neki a hegyoldalnak: igen meredek, csúszós, néha kövekkel tarkított hegyoldalban mászunk, eleinte nem is látszik a szikla,
de kb. félúton egy óriási sziklatömb megkerülése után már felsejlik a szürke felhők előtt ez a különleges mészkőképződmény. Mire felérünk, már 200 méterrel (!) vagyunk a
zöld jelzés felett! A szikla óriási, és két "kapun" is átkelhetünk alatta, a nagyobbik 8 méter magas és 15 méter széles. Itt található Zsigmondy Emil emléktáblája is, aki
az Alpok több mint száz 3000 méternél is magasabb csúcsát mászta meg. Innentől felfelé az egész hegyoldal kisebb-nagyobb sziklatömbökkel van tele, egyik-másikat megmászni
sem nehéz. A tetejükről zavartalan kilátás nyílik a Pilis talán legkedveltebb helyére, Dobogókőre és a másik oldalon is fel-feltűnik egy-egy település, ill. hegycsúcs a
fák között, bár errefelé az erdő elég sokat kitakar.
A Vaskapu-sziklához tett rövid kitérő után a zöld jelzésen haladunk még egy keveset, majd a Mária-padnál egy aranyos esőházra lelünk. A sütögetőhely még meleg,
valaki nemrég tüzet próbált csiholni. A "csomópontban" balra fordulunk és a piros kereszt jelet követve máris a Vaskapu-völgyben találjuk magunkat. A völgy valójában
egy sziklás falú szurdok a Vaskapu-hegy és a szomszédos csúcsok között. Nem túl mély s oldalai sem vészesen meredekek, a vállalkozóbb kedvűek akár meg is mászhatják. Mintegy
negyed órás kanyargás után elköszönünk a szurdoktól és jobbra tartva a Szoplák csúcsok felé indulunk, mígnem elérjük a Pilis csúcsra vezető műutat. Balra fordulva továbbra
is a piros kereszten haladunk a Simon halála nevű helyig. A nén eredetéről többféle szájhagyomány is létezik, egyesek szerint Simon egy itt élő remete volt, mások
szerint egy kincseket rejtegető szerzetes, és vannak, akik erdésznek tudják Simont... az mindenesetre bizonyos, hogy itt kell rátérnünk a zöld jelzésre.
Utunk innentől lankássá, már-már vízszintessé szelidül és a fák takarásában szeljük a kilométereket a Pilis hegy nyugati oldalában. Időközben a nap is kisütött, nem is
igazán érzi úgy az ember, hogy január van! A körút népszerű lehet, mert rengeteg kiránduló és terepbiciklis jön szembe. Menet közben érdemes a jobbra fekvő letérőkre is
figyelni, ugyanis ezek kivezetnek az erdőből és így gyönyörű kilátásban lehet részünk: bal oldalon (D-DNY felé) épp elkapjuk még a Budai-hegység utolsó csúcsait, majd a
párába burkolódzó pilisi gerincek között feltűnik Piliscsév, Kesztölc, majd a sort észak felől Dorog és a Palatinus-tó zárja:
A felejthetetlen kilátás újabb erőt ad a további kilométerekhez, így hamarosan átvágunk egy nagyobb tisztáson, majd elérkezünk egy hosszú szerpentinhez. Egyik-másik
kanyarnál érdemes letérni az útról és kimenni az erdő szélére, ugyanis innen is vissza tudunk nézni a korábbi kilátóhelyre, ill. az alattunk elterülő medencére. Lentebbi
kanyarokból pedig már dél felé látunk: közvetlenül alattunk Pilisszántó, mögötte pedig a Kevély-vonulat és a Budai-hegység magasodik - bár e gerinceket ma inkább
csak sejtjük, mert belevesznek a közelgő szürkületbe és a párába. Utunkat kisebb-nagyobb sziklák, sziklafalak határolják, némelyikre érdemes felmászni, a tetejükről a
környező hegyvidék újabb szeletjeit vehetjük szemügyre. Az úton túlméretezett hátizsákokkal terhelt siklóernyősök jönnek velünk szembe, van aki ugrik, van aki méregeti,
jó-e a szél.
A szerpentin aljától az út is "eseménytelenné" válik: visszaérünk az erdőbe, ereszkedünk, és még mindig ereszkedünk, mígnem egy nagy kereszteződésben áttérünk
a piros jelzésre. A fejünk felett ernyősök küzdenek - vagy épp játszanak? - a széllel, páran le is szállnak a közeli mezőkön. A piros sáv lassan visszavezet minket
Pilisszentkeresztre, egyszercsak kiérünk a műútra, és nincs már más hátra, minthogy a faluban visszasétáljunk a kiindulóponthoz.