Itt az idő! Az éj hátralévő részében a mókus is békét hagyott nekünk, úgyhogy frissen és kipihenve ébredtünk. Az éjszakai esőnek nyoma sem volt, a reggeli hűvös levegő ösztökélően hatott ránk. A hegyi házakban szokásos reggeli (kenyér, méz, lekvár, esetleg némi felvágott) után lelkesen és jókedvűen vágtunk neki az előttünk álló napnak. Még egy utolsó pillantás az Aljazev Domra, egy a következő a táblára: "Triglav - 6h". Eszembe jutott, hogy két horvát srác beszélgette előző nap este, hogy a csúcs nem is olyan vészes, 6 óra fel és 6 óra le, úgyhogy akár egy hosszabb napba is beleférhet. Hát nem tudom, ismerve a térképet, olvasva nem keveset a Triglavról és látva előttünk a csúcsokat, komoly aggályaim voltak ezzel a táblán szereplő 6 órával kapcsolatban...

Itt szeretném mégegyszer felhívni minden kedves túrázó figyelmét: annak ellenére, hogy nem vagyunk profi túrázók, szerintem nagyon jó teljesítményt nyújtottunk az itt töltött 4 nap során. De a táblán szereplő időket soha nem tudtuk teljesíteni, még a közelében sem jártunk! Tény, hogy volt rajtunk túrazsák, de a biztonság kedvéért egy jó 1,5x szorzót érdemes bekalkulálni a tervezéskor a megadott időkhöz képest. Az a táv, amit mi 9 óra alatt tettünk meg, az ezen a táblán 4,5 - 5 óra volt! FIGYELEM! A Júliai-Alpok elég magashegység már ahhoz, hogy területének a nagy részén komoly bajba kerüljünk rossz időjárási viszonyok és/vagy sötétedés után. A túrák megtervezésekor különös figyelmet szenteljünk az egynapi távolság meghatározásának!

A Triglav környékén szinte minden útnak ugyanaz a jele: fehér alapon piros kör. Mi is ezen a jelzésen indultunk el az Aljazev Domtól. A közeli erdőkben tehenek legelésztek, egyik-másik még közel is merészkedett hozzánk. A terep teljesen barátságos, és néhány kanyar után kiértünk a második világháborúban elesett partizán harcosok emlékművéhez. Itt már szépen látszott a Vrata-völgy felső része, ami már kezd egy kicsit vadabb lenni: a hegyekből ide lejutó víz hangos morajlással gyűlik össze a völgy alján és sebesen halad Mojstrana felé. Ha kicsit távolabb nézünk, hamar végetér az erdő és helyét átveszik a kopár sziklák: nekünk balra a Triglavska Severna Stena hatalmas sziklatömbje magasodik, velünk szembe pedig a Luknja hágó jelent kicsivel alacsonyabb átmászási pontot az Alpok további csúcsai felé. Ha a Triglavot ebből az irányból szeretnénk meghódítani, akkor erre három lehetőségünk is van: az egyik, a Tominsek Trail, ami az emlékmű mellett indul el. Ez az útvonal a legnehezebb, megmászása komolyabb hegyi túrázós ismereteket igényel és akinek egy szemernyi tériszonya is van, az felejtse el ezt az utat! A leírások és a képek alapján az út majdnem teljes szakaszában sziklát kell mászni, és sokszor alig egy méternyi helyünk sincsen... A másik lehetőség egy kis kerülő, a Luknja felé tudunk felkapaszkodni, majd a csúcsok belső oldalán közelíthetünk a végcél felé. Mi a harmadik, közepes nehézségű lehetőséget választottuk: ez a Cez Prag. A mi útvonalunk tovább halad az emlékmű mellett a völgyben, majd nem sokkal később fordulunk el balra. Ekkor már kezdjük ráncolni a homlokunkat, hiszen egyre egyértelműbbé válik, merre is kell(ene) majd haladnunk. Ennek fele sem lesz tréfa, az már látszódott innen is. Átkelünk a patakon, elfogy az út és bizony ott állunk a sziklafal előtt. A piros jelzés jól kivehető a falakon: most már biztos, hogy erre kell mennünk. Kis erőgyűjtés után útnak indulunk, és egymás után másszuk meg az újabb és újabb sziklákat. Pár perccel később már elég magasan vagyunk, gyorsabban emelkedünk, mint gondoltuk. Hamarosan az egész völgyet belátjuk, és valahol a zöld erdős foltok mélyén megcsillan szállásunk, az Aljazev Dom fémes teteje is. Nincs megállás, szikla sziklát követ, és bizony minden erőnkre szükség van, hogy a jól megpakolt túrazsákok ne húzzanak nagyon hátra minket mászás közben. Az élmény páratlan: tiszta levegő, erőtpróbáló hegyoldal, gyönyörű kilátás, jó társak. Rohan is az idő, egyre feljebb érünk. Már-már azt hinnénk, mennyit sikerült másznunk, mikor látunk egy vonalat: itt az 1700 méteres magasság. Még csak??? Akkor még hátravan 800 méter... a még előttünk álló szintkülönbségből hirtelen leküzdünk huszat, mert előttünk egy valóban függőleges rész emelkedik, amin csak a bevert U vasaknak a segítségével tudunk felkapaszkodni. Túrázók, figyelem: felfelé a függőleges fal, lefelé pedig jó 600 méterre van a következő szilárd talaj. Elindulunk felfelé, de a fal elé belóg egy combosabb szikla, így elakad a hátizsák. Vissza két lépést, kidőlni oldara, próbáld meg újra, kapaszkodj, talán elférsz, igen, átjutottál! Szóval azért meg lehet csinálni! :) Ezután kicsit nyugisabb terep jön, beljebb is megyünk a magas hegyoldal szélétől, és csak gyűrjük és gyűrjük a métereket. No, itt mintha egy törés lenne a hegyoldalban, onnan már hátha látszik, meddig is megyünk. Újabb meredek fal, de az ott fönt, ott tábla is van, ez tényleg lehet már a teteje. Előttünk egy szikla mélyedésében víz gyűlt össze, nagyon jólesik benne megmosni az arcunkat. Kicsit feljebb elérjük az első hófoltot is. Nem sokkal később beérjük a Cez Prag beéri a Tominsek utat a Cmir oldalában, és együtt haladunk tovább a 2200 méteres magasságban lévő útelágazásig. Huh, hat órányi kemény mászás állt mögöttünk, jól esett a napsütésben leülni és falatozni egy kicsit. Innen többfelé is mehetünk: felfedezhetjük a Dom Valentina Stanica menedékházat és mellette a Begunjski vrh 2461 méteres csúcsát, valamint meghódíthatjuk a 2393 méter magas Cmirt is. Vagy folytatjuk tovább utunkat a közvetlenül a Triglav alatti völgy és a nagy gleccser, a Triglavski ledenik felé. Mi erre indulunk, és a hátralévő 300 métert már bőven a csupasz sziklák és kövek birodalmában tesszük meg. Amikor a Nap kisüt, meleg van és nagyon örülünk, mikor az út átszeli a friss hómezőt. Viszont amikor a szél egy morcosabb felhőt fúj a nap elé, akkor egyből esik a hőmérséklet jópár fokot és bizony előkerülnek a széldzsekik és a pulóverek. Ebben a magasságban már a hegy az úr, és nem szereti, ha packáznak vele. Ahogy egyre magasabbra érünk, egyre többet látunk, és már tényleg csak az utolsó etap van hátra: a Triglav árnyékában még meg kell másznunk a Kredarica Triglavhoz legközelebb eső oldalát: sziklás terep, némi kapaszkodóval megsegítve. Oda kell figyelni, nehogy az ember lába megcsússzon... nincs hova ugyanis. Közben azért érdemes körbenézni, a felhők ugyanis utánozhatatlan formációkat hoztak ki a környező, kopár sziklacsúcsokból:

Ez a kis mászás méltó megkoronázása a mai teljesítményünknek. Ahogy átfordulunk a gerincen, már látjuk is a mai pihenőhelyünket, a 2515 méteres tengerszint feletti magasságban álló Triglavski domot. Azt az örömöt, amivel leültünk a ház melletti padokra, mindenkinek látnia kellett volna... ezt a boldogságot már csak egyetlen dolog fokozhatta: egy finom szlovén vacsora, leöblítve a helyi sörükkel... :)



Kedvcsináló

Szállásaink

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap