ATátra-kaland első igazi megpróbáltatására a második napon került sor. Utólag beláttuk, hogy jó volt az előző napi könnyed bemelegítés. Ennyi pont kellett ahhoz, hogy felvegyük a ritmust: megszokjuk a terepet, a cipőt, a zsákot.
Úgy tűnt, marad a tegnapi jóidő, és bármerre néztünk ki az ablakon, mindenfelé láttunk kék eget. Mikor elindultunk, kellemes meleg volt, úgyhogy rövidnadrágban és egy szál polóban indultunk neki a csúcs meghódításának. A biztonság kedvéért azért egy pulóvert és egy esőkabátot raktunk ű be a kis pakkba (ez egyébként igen örvendetes ötlet volt, de ne vágjunk az események elébe). Szóval útnak indultunk...

A Magas-Tátra kellően magas hegység ahhoz, hogy ennek megfelelő tisztelettel viseltessünk iránta. Meleg ruha és eső elleni védelem nélkül soha ne induljunk útnak még akkor sem, ha reggel ragyog a nap! A Tátrában percek alatt megváltozhatnak az időjárási körülmények! Ha utunk során több völgyet is érintünk, akkor mindez különösen igaz: attól, hogy az első völgyben süt a nap, lehet hogy a szomszédos völgy felhőbe burkolózik vagy épp jégeső esik arrafelé...

Nem messze a hegyi házikótól találkozik a Csorba-tó felől érkező piros, zöld és kék túristaút. Ebben a forgalmas kereszteződésben kell rátérnünk a kék túristaútra, amely a Mengusovská dolinaban kanyarog a távoli csúcsok felé. Rögtön az útbaigazító táblánál egy hatalmas rakás farönk fogadott minket, amely a Chata pod Rysmi menedékház tulajdona. Csakúgy, mint az út másik oldalán álló fabódé, amely tele volt szatyrokkal. A szatyrokban tej, paprikakrém, konzervek, faszén - csupa olyan dolog, amire odafönt a menedékházban szükség lehet. Korábban is gondolkodtunk azon, hogy milyen módon vihetik fel a több ezer méter magasan álló házakhoz az ételt és az italt, de arra egyikőnk sem gondolt, hogy mindent így visznek fel. Igen, a lelkes túristák, akiknek nem elég a saját cuccuk, felkaphatnak egy-egy szatyrot és felcipelhetik a házhoz. És a dolog működik! Estére szépen kiürül a fabódé, üresen várja a másnap reggeli újabb szatyrokat... Ebből a buliból persze mi sem maradhattunk ki, úgyhogy megfogtunk egy-egy szatyrot és nekivágtunk a menetnek.

Az út eleinte erdős, barátságos részen haladt. Körülöttünk tarka virágok, hatalmas fenyők, az ágak között pedig látszottak a kopár hegygerincek: a völgyet keletről határoló Satan (2421m) és társai, valamint a velünk pont szemben lévő Mengusovsky Volovec (2227m) jellegzetes piramis alakú csúcsa. Egyszercsak elfogyott az erdő, előbukkantak a közeli "domboldalak" és a terep is szerpentines - emelkedős kőútra váltott. Itt kell rátérnünk a csúcsra vezető piros ösvényre (csak nyáron járható!). Hirtelen arra eszméltünk, hogy bizony keményen emelkedünk! Noha nagy zsákjaink nem kísértek el minket és "csak" a három szatyor volt nálunk, azért kezdtünk megizzadni. Szerencsére a Zabi-patak (Zabi-potok) friss víze enyhítette a meleget.
Így ballagtunk kanyarról-kanyarra, méterről méterre egyre magasabbra, mikor észrevettünk egy nem éppen apró farönköt az út mellett "Only for strong" felirattal. Neeeeeeeeee, ez nem lehet! Pedig de. Ezt a 30 kilós farönköt azért eszkábálták rá a cipleőeszközre, hogy egy igazán lelkes és jóerőben lévő túrista ezt is felvigye a házhoz. Fiatal srácok lévén, egyből ment a heccelés, hogy ezt úgysem bírjuk el. Barátomnak több sem kellett, ő bizony felvette! Emitten szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét tiszteletemet fejezzem ki, amiért 500 méter szintkülönbséget legyőzve felvitte a 30 kilós fát a házig! Újabb teherrel megrakodva indultunk tovább. Mondanom sem kell, hogy mindenki megbámult minket, pontosabban a fát cipelő társunkat, aki lehet, hogy még Guiness-rekordot is döntött, mivel mindenki őt fotozta. De mindez a móka része volt...

Felnéztem, de nem láttam az éppen aktuális emelkedő végét. Mire a tetejére értünk, mindenfelé csak kövek és kövek voltak. Olyan magasra kapaszkodtunk, hogy növényzet itt már egyáltalán nem volt. A köves-sziklás hegyoldalt csak a kirakott túristaút törte meg. Ekkor találkoztunk az első hófolttal is a Zabie-tavak (Zabie plesá) mellett. Jellegzetes hegyi tulajdonság, hogy szinte minden völgyben találunk kisebb-nagyobb tavakat. A kőtengerben üde színfolt volt a két tó. A víz látványa okozta öröm azonban nem tartott sokáig, mert ahogy elhaladtak mellettünk túristatársaink, egyre nyílvánvalóbbá vált, hova is és merre kell (még) felmennünk... Az ösvény ismét emelkedni kezdett, majd legnagyobb örömünkre egy láncos szakasz következett. A Tátrában nem ritka, hogy kisebb-nagyobb szakaszokat lánc segítségével, a sziklákon mászva - kapaszkodva kell leküzdeni.
Kalandvágyók révén igencsak megörültünk a láncnak, hiszen ez jó buli. Mondjuk két szatyorral a kezemben és két hátizsákkal magamon, no meg egy 30 kilós fatuskóval egyikőnk hátán ez a láncos rész nem éppen a legkönnyebb szakasz volt, de mindenképp megemeli az ember adrenalinszintjét! Egyik kezeddel a táskákat pakolod, a másikkal kapaszkodsz vagy épp megpróbálod magad felhúzni a következő sziklaszirtre. Igen, ide be tudom akasztani a lábam, ráállhatok, húzom magam és hóóó...rukk...jeeeee, megvan, felléptem, de merre is tovább? Aha, ott arra lankásabb...oda is tudok lépni...ooops megcsúszott a lábam bakker, de nem gond, ott a lánc amibe kapaszkodom...na akkor mégegyszer. Így ni! Fent is vagyunk!

A Tátrában biztonságosan kiépített túristautak várják a kirándulni vágyókat. Vannak azonban olyan szakaszok, ahol a nehéz terep miatt láncokkal segítik az előrejutást. Ezek a részek hol kicsik és rövidek (nem kell magasra mászni, és nem is kell hosszan), máshol komolyabbak (magasabbra kell kapaszkodni a láncon vagy hosszabb távon van láncos mászás). Fokozottan figyeljünk oda magunkra és egymásra is a láncos részeknél! Hagyjunk kellő távolságot egymás között. Mivel a láncok némelyike elég hosszú, mindig várjuk meg, amíg az előttünk haladó túljut a mi láncunkon. Soha ne kapaszkodjunk olyan láncba, amit más is használ! Elránthatjuk előle a láncot! Mindig kellő körültekintéssel válasszuk meg, hova lépünk! FIGYELEM! Nedves időben a lánc is és a sziklák is fokozottan csúsznak!!

Kicsit kifújtuk magunkat így, hogy túljutottunk a láncokon. Továbbra is kőtenger és kanyargós szerpentin vár ránk. Erőt nem kímélve haladunk felfelé, mikor egyszercsak megpillantjuk a menedékházat! Így már sokkal könnyebbek az utolsó méterek... És igen, megcsináltuk! Beléptünk a 2250 méter magasan fekvő Chata pod Rysmi házba. A srácok köszönettel fogadták a felhozott ételeket és a fát, amiért cserébe rumos teát kaptunk. Nem tudom miből csinálják a szlovákok a teájukat, de az magában is nagyon finom. Hát még így rummal...hmmmm :)

Maga a menedékház hihetetlenül hangulatos: egy közepes méretű központi helység, tele asztalokkal, amelyeket körbeülnek a megfáradt kirándulók káposztalevest eszegetve vagy éppen borovickát iddogálva. A pultnál megkapjuk a teát, csorog a rum is a feles pohárba...jujj de jó lesz! Csatlakozunk az egyik asztalhoz, odabent elég nagy a zsúfoltság. Viszont kellemes meleg van, ami ránk is fér már, mert odakint elbújt a nap és feltámadt a szél is. Nem is nagyon akaródzik kimennünk :) De ha már ennyit feljöttünk, akkor mindenképp felmegyünk a csúcsra. Úgyhogy megittuk a teát és be is céloztuk a következő állomást: a ház fölött magasodó nyerget, a sedlo Váhat. Szép időben fantasztikusa kilátás nyílhat a szlovák és lengyel Tátrára egyaránt a 2340 méter magas gerincről, de most nem csak a napot, hanem a környező hegyeket is felhő takarja. Azonban minél tovább néztem a csúcsokkal mit sem törődő felhőket, rájöttem, hogy ez is egy döbbenetesen szép jelenség. Igaz, nem látunk messzire, nem látjuk a sok-sok csúcsot és a völgyeket köztük, viszont látunk egy óriási fehér pamacsot, amiből itt-ott kikandikálnak a csúcsok. A semmiből egyszer csak előtörnek a kövek. De nem maradhatunk, mert egyre ramatyabb az idő, és még fel akarunk menni a Rysyre is. Nekiindulunk, de közben elered az eső és kegyetlenül fúj a szél is. Már csak pár méter...még egy-két lépés...na még ezt a darab sziklát megmásszuk... és ... ott állunk a túra legmagasabb pontján, a 2503 méter magas Rysyn! Fúj a szél, az arcunkba csapja az esőt, de mi mégis ott állunk fent, fönt a csúcson! Akármerre nézek, mindenhol felhő, s csak egy-két helyen bukkannak ki a csúcsok a ködből. Máshol befészkelte magát egy felhő a katlanba, csak a gerinc látszik. Szép látvány. És az eső is hozzá tartozik a hegyvidékhez. Ez is egy arca. Ilyet is látni kell. Át kell élni. No meg túl is :), úgyhogy nem maradunk sokáig, hogy még viszonylag szárazon lejuthassunk. Hosszú út áll még előttünk: ha csak keveset pihenünk lefelé, akkor is bő 3 óra az út vissza a Poprádi-tóig...



Kedvcsináló

Szállásaink

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap

5. nap

6. nap

7. nap