Kis-Tarpataki-völgy - Tátrai magisztrálé - Lomnici-csúcs - Zöld-tó
Táv: 12 km
Függőleges szintkülönbség: 550 méter
Tényleges szintkülönbség: 1575 méter
Idő: Téryho chata - Zamkovského chata 1:40 óra
Zamkovského chata - Kőpataki-tó (Lomnici-csúcs) 1:00 óra
Lomnici-csúcs - Zöld-tó 3:00 óra
Összesen: 5:40 óra
Figyelem! A Lomnici-csúcs és a Zöld-tó között a piros út
november 11. és június 15. között ZÁRVA van!
A túra időpontja: 2007. augusztus 7.
Függőleges szintkülönbség: 550 méter
Tényleges szintkülönbség: 1575 méter
Idő: Téryho chata - Zamkovského chata 1:40 óra
Zamkovského chata - Kőpataki-tó (Lomnici-csúcs) 1:00 óra
Lomnici-csúcs - Zöld-tó 3:00 óra
Összesen: 5:40 óra
Figyelem! A Lomnici-csúcs és a Zöld-tó között a piros út
november 11. és június 15. között ZÁRVA van!
A túra időpontja: 2007. augusztus 7.
Elérkezett a Tátrai-túra talán leghosszabb napja. A kitűzött útvonal nemcsak távolságban volt a leghosszabb, hanem szintkülönbségben is. Igaz, a Rysy megmászása szintkülönbségben több volt, de most velünk volt hű útitársunk, a Nagy Hátizsák is. Szerencsére mindenki jól bírta a távot, szívem szerint inkább sárga kategóriába sorolnám ezt a túrát, dehát a kategórizálásnak is megvannak a maga szabályai (azért az 1500+ méter szintkülönbség megérdemli a piros kategóriát).
Fantasztikusan kék égre ébredtünk. Ízletes reggeli után odakint kellemes meleg köszöntött minket, úgyhogy egyből a poló és rövidnadrág páros nyert. Küzdöttünk is, mire az összes meleg ruhát sikerült beletuszkolni a zsákba... :) Korán indultunk, így lent a völgyben még párás volt a levegő. A menedékház mellett rögtön egy komolyabb ereszkedéssel kezdtünk (zöld ösvény), ami a völgybe érve elég lankássá szelidült. Ennyi nap után, amit a 2000 méteres magasság birodalmában töltöttünk, jólesett egy kicsit fákat, virágokat látni. A táj bájossá változott: az út mellett patak csörgedezett, néhol kisebb tavacskát alkotva a fák között. Idilli volt. Ereszkedésünk során jöttek velünk szembe a menedékházba ételt-italt cipelő hordár srácok. Hihetetlennek tűnt, pedig a saját szememmel láttam... ennyi mindent nem is lehet egy ember hátára felpakolni, és mégis. Izzadtak is szegények rendesen... Az egyik kanyar mögül már fakerítés tűnt elő a patak mellett, úgyhogy gondoltuk már nem lehetünk messze a völgy aljában megbúvó
Mikor alábbhagyott az eső, mi is továbbindultunk. Ismét rátértünk a Tátrai magisztráléra (
Egy hosszabb pihenő után mi is tovább indultunk, hiszen még hátra volt egy - akkor még nem tudtuk, de - igen kalandos szakasz. A piros út az obszervatórium mellett kapaszkodott fel a hegyre, a szokásos tátrai kőlépcsőkön. A lépcsők kőtengerhez vezettek: végig a Késmárki-csúcs (
Szép napos idő volt, így tényleg mindent tisztán látni lehetett, ám a szemközti gerinc mögül csúnya sötét felhők közeledtek. Jobbnak láttuk nekiindulni, biztos ami biztos. A túra utolsó szakasza egy 450 méteres ereszkedés a hegyoldalban, szerpentinen. Közben egyre durvább felhők buktak át a szemközti hegyeken, de nem tudtunk gyorsabban menni, mert a szerpentin csúszós volt. Oda kellett figyelni. Éreztük, hogy ebből még baj is lehet. De aztán megfeledkeztünk a közelgő viharról, mert egy újabb láncos szakasz állt előttünk: ez a lánc rövid és könnyen megmászható volt. Épp a közepénél járhattam a láncnak, mikor valami elkezdte verni a fejem. Jég volt. Hát igen, minden igyekezetünk ellenére azok a csúnya felhők elkaptak minket, és most az összes jeget, amit eddig összegyűjtöttek, mind a nyakunkba zúdították. Gyorsan körülnéztem, merre vannak a többiek. Beállni sehova nem tudtunk, mert csak a puszta kőfal volt mindenhol. Egyik társam épp az alsó lánccal küzdött. Gyorsan lekaptam a zsákomat, felvettem az esőkabátomat és bebugyoláltam a táskámat is, de a jég csak nem akart alább hagyni. Most már felöltözve vágtam neki az utolsó szakasz láncnak, ami csúszott a jégtől. Érdekes egy érzés jégesőben sziklát mászni, csak azt tudom mondani, hogy ki kell próbálni! A lánc aljánál betakargattuk egymást, s közben a jég is sima esőre váltott át. Így meneteltünk tovább, a Zöld-tó felé. Amíg a hegyoldalon mentünk lefelé, nem is volt semmi gond, bár kétségtelen, hogy kegyetlenül eláztunk, esőkabát ide vagy oda. Mindenünket nem lehetett teljesen bebugyolálni, a víz meg olyan, hogy a legkisebb rést is megtalálja. Főleg ha sok víz van :) Ahogy leértünk a völgybe, jött a ráadás. Rengeteg víz zúdult le néhány perc alatt, ezért a völgy alján a túristaösvényen patakokban folyt, nem is, zúdult lefelé a víz. Nem volt sok választásunk, bele kellett lépnünk. Így tettük meg az utolsó métereket, aminek meg is lett az eredménye... Mire a menedékházhoz értünk, vagy másfél deci víz locsogott a cipőmben...Soha nem áztam még így el. Persze a történethez hozzátartozik, hogy mire lepakoltunk, addigra kisütött a nap... :)