ARysy megmászása után egy könnyebb napot terveztünk: célunk "csupán" az volt, hogy eljussunk a következő völgyben lévő szálásunkig. A Poprádi-tó a reggeli napfényben nagyon jól nézett ki, ráadásul a felhők is csak magasan kavarogtak, így az Ostrva-ra felkapaszkodó szerpentinről szépen lehetett látni a tó két oldalán húzódó mindkét völgyet.

A pirossal jelzett Tátrai Magisztrálé (Tatranské magistrála) a Csorba-tótól egészen a Biele-tóig ( Biele pleso) kanyarog végig a Magas-Tátra déli oldalán, tehát gyakorlatilag keresztülszeli a hegységet nyugat-kelet irányban. Mivel az ösvény a gerincen húzódik, ezért egy-két helyet leszámítva nincsenek az úton komoly szintkülönbségek. A Poprádi-tónál a ház mellől indul a magisztrálé: nem telik bele egy perc és már a tóba ömlő patakon kelünk át, utunkat kis cserjék szegélyezik. Az Ostrva aljánál ismét kiépített (kikövezett) út kezdődik: innen nézve elég durvának tűnik az előttünk álló 500 méter magas hegyoldal. A valóság azonban az, hogy a kikövezett úton egész könnyű a járás, és az elénk táruló panoráma is kárpótol a fáradalmakért, úgyhogy könnyebben haladunk, mint ahogy az előre látszott. A szerpentin szinte kifogyhatatlan az újabb és újabb kanyarokból, ahol az embernek van ideje szusszanni egyet és ezredszerre is körbenéznie. A tátrai utak megkövetelik, hogy az ember majdnem végig a lába alá nézzen, úgyhogy a tájban csak úgy tudunk gyönyörködni, ha megállunk kicsit. Ennyi szünet amúgy is kell, hogy kifújjuk magunkat. A szél elég erősen fújt, de kisütött a nap mire a tetőre értünk. No, már csak pár lépés...és... megjöttünk! De alig puffant bennünk a felismerés, hogy felértünk a nyereg tetejére, mikor megcsapott minket az erős, már-már viharos szél. Olyannyira fújt odafent, hogy szinte képtelenség volt normálisan megállni a lábadon. Találtunk egy kövekből kialakított kuckót, oda ültünk be - ez némi védelmet nyújtott a csípős szél ellen. A nap továbbra is szépen sütött, és előttünk végig látni lehetett Szlovákiát: a közeli Csorba-tavat, mögötte az Alacsony-Tátrát, és kelet felé Svit és Poprad városát. A távolban a párában olvadt össze a dombság az éggel...

Ideje volt indulni, még sok kilométer várt ránk. Miközben a gerincen sétáltunk, a hegy megvédett minket az erős széltől, így kellemes volt a napsütésben lépkedni. Az út viszonylag egyenes volt, nem kellett sokat föl-le menni, tőlünk jobbra pedig látni lehetett a fél országot. Így teltek a percek, tíz percek, majd az órák. Széplassan megkerültük a Koncistá (2537m) csúcsát és a kanyar mögött már felsejlett a Batizovská-völgy (Batizovská dolina). Az út a völgy előtt élesen kanyarodik - mi is. De ahogy kiléptünk a sarki szikla takarásából, egyből hátra is tántorodtunk. A völgyből olyan erősen fújt a szél, hogy alig tudtunk megállni a lábunkon. Ez a szél biztosan a Tátra legmagasabb csúcsáról, a 2655 méter magas Gerlachfalvi-csúcsról (Gerlachovsky stít) fújt. Sajnos a csúcs felhőkbe burkolózott aznap, úgyhogy mi csak a lábát láthattuk és a hidegét érezhettük. A völgyben a Batizovské-tó (Batizovské pleso) vizét fodrozta a szél. A látvány megkapó volt, úgyhogy kerestünk egy sziklát, ami lefogta a szelet, és a kő alá bebújva nézelődtünk.

Innen már nem volt sok hátra, úgyhogy a nyakunkba vettük az utolsó pár kilométert. Kicsit ereszkednünk kellett, és az út végén egy kőtengerhez értünk: akkora sziklák között mászkáltunk, mint egy fél ember. A kövek között kanyarogtunk, és egyszercsak megpillantottuk a szállást. Jóleső érzés volt, mert a szél a tó óta folyamatosan fújt, úgyhogy vágytunk már egy kis melegre :) De az még odébb volt, mert még legalább 20 percet bandukoltunk a hegy oldalában, mire leértünk a Velická-völgybe (Velická dolina). A hegyekből érkező víz hatalmas vízeséssel zúgott a Velické-tóba (Velické pleso), amelynek a partján enapi szállásunk, a Horsky hotel Sliezsky dom állt.
Iszonyú szerencsénk volt! Ahogy beléptünk az ajtón, elkezdett szakadni az eső, amit a völgy felső része felől fújó viharos szél folyamatos süvítése kísért reggelig...



Kedvcsináló

Szállásaink

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap

5. nap

6. nap

7. nap